Bernd Schuster lép Fabio Capello örökébe, a német cáfol

KRASZ EMILKRASZ EMIL
Vágólapra másolva!
2007.03.22. 19:03
Az As című sportnapilap információi szerint megszületett a megegyezés Bernd Schuster és Ramón Calderón klubelnök, valamint Predrag Mijatovic sportigazgató között: a német szakvezető lesz a Real Madrid következő vezetőedzője. A szakember július elsejétől venné át a csapat irányítását. A hírt egyelőre egyik fél sem erősítette meg hivatalosan. Sőt, Schuster a német sport1-nek az nyilatkozta: nincs megállapodás, ráadásul nem is találkozott a madridi klubvezetőkkel.
Schuster korábban többször is nyilatkozott lehetséges madridi szerepvállalásáról
Schuster korábban többször is nyilatkozott lehetséges madridi szerepvállalásáról
Schuster korábban többször is nyilatkozott lehetséges madridi szerepvállalásáról
Schuster korábban többször is nyilatkozott lehetséges madridi szerepvállalásáról

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
A Real Madrid Fabio Capello irányításával sem tudott kilábalni az évek óta tartó hullámvölgyből: a BL-ből és a Spanyol Kupából már kiestek.

A bajnokságban pontban és formában is riválisaik mögött állnak, aranyérmük nagy meglepetés lenne.

A csapat vergődése az eredményekhez szokott Capellót is elbizonytalanította.

Igaz, többször úgy nyilatkozott: jól érzi magát és kitölti a szerződését, de legalábbis önmagától nem áll fel.

Pedig már a közönség is meglengette neki a fehér kendőt és a váratlan kisiklások miatt kétszer is raportra kellett mennie főnökeihez a tavaly nyáron nagy reményekkel szerződtetett edzőnek.

Lehetséges utódjai között emlegették Mourinhót, Benítezt, Del Bosquét, Michelt és azt a Schustert, akit a madridi szurkolók nagy többsége - az as.com szavaztatta meg olvasóit, 40 százalék a németre voksolt - a legszívesebben látott volna a madridi kispadon.

A nép hangja meghallgatásra talált. Bár a német rögtön visszakontrázott: ez nem igaz!

„Senkivel nem beszéltem a Real Madridból – nyilatkozta a német sport1-nek Schuster. – Semmi új fejlemény nincs ebben az ügyben, újra a spanyol média dobta be.”

A 47 éves Schuster, aki jelenleg a Getafe együttesét irányítja, korábban többször tett arra utaló célzást, hogy szívesen lenne egykori klubcsapatának, a Real Madridnak az edzője.

Soha nem felejtette el megemlíteni azt sem, hogy mostani szerződésében szerepel egy olyan kitétel, miszerint ha nagycsapathoz hívják, élő kontraktusa ellenére távozhat.

Fabio Capellóról egyelőre annyit tudnak a spanyol hírforrások, hogy kétéves szerződéséből egy évre járó fizetést azért megkapna „fájdalomdíjként”.

Mi pedig azért tegyük hozzá, Real Madrid ide, 2006-2007-s szezon oda, az ősztől minden bizonnyal több nagycsapat is tárt karokkal várja.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik