Spanyolország: Casillas kimaradt, Puyol megsérült

Vágólapra másolva!
2006.10.11. 14:27
Argentína ellen játszik barátságos mérkőzést a spanyol labdarágó-válogatott, amelyből két alapember, a kapus Iker Casillas (képünkön) kés védő Carles Puyol hiányzik majd.
Luis Aragonés csapata nem a legjobb előjelekkel várja a hazai találkozót, hiszen Eb-selejtezőn a vártalan észak-ír vereséget követően a hétvégén Svédországban is kikapott. A mérkőzésn Casillas és Puyol sem remekelt, ám amíg madridi kapust a kapitány száműzte a kispadra, addig a katalán védő a mérkőzés előtti utolsó edzésen sérült meg.

A spanyolok remek támadóikban bízhatnak, míg a dél-amerikaiak a Messi, Tévez csatárduóban, valamint hosszú kispadukban, hiszen ott olyan klasszisok állnak Alfio Basile kapitány rendelkezésére, mint Aimar, Saviola, vagy az ügyeletes zseni, Agüero.

Legutóbb 1999. november 17-én találkozott egymással a két együttes, akkor Sevillában a vendégek Kily Gonzáez szerencsés találatával és Pochettino góljával 2-0-ra győztek.

Azt megelőzően 1995. szeptember 20-án Madridban a vendéglátók nyertek 2-1-re.

A spanyol szurkolók mindeközben a kapitány, Luis Aragonés távozása mellett tették le a voksukat. Bár a szakember élvezi a szövetség elnökének feltétlen bizalmat, az El Mundo napilap internetes oldalán közel 25 ezren szavaztak arról: menjen vagy maradjon-e a válogatott élén a szakember. Az eredmény nem túl hízelgő számára: a szavazók kilenc százaléka szerint ugyanis eljött a váltás ideje a nemzeti csapat élén.

A tervezett kezdőcsapatok:
Spanyolország: Reina - Sergio Ramos, Albelda, Juanito, Antonio López – Cesc, Xabi Alonso, Iniesta, Luis García – Torres, Villa
Argentína: Abbondanzieri - Gabriel Milito, Ayala, Zabaleta, Arruabarrena – Mascherano, L. González, Maxi, Insúa – Messi, Tevez
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik