Újra becsekkolna – Szabó Gábor jegyzete

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2020.03.01. 23:29

Ausztria, Izrael, Németország, Olaszország, Portugália, Törökország. Hat országban tömte labdával játékostársait Koch Róbert, aki – másfél év megszakítással – 2000 és 2014 között kereste a kenyerét külföldi röplabdabajnokságokban.

Pályája éppen az ezredfordulón kapott nagy lendületet, amikor egyre több lehetőséghez jutott a bajnok Kaposvárban, egyúttal a válogatottban is, ráadásul mindkét fronton a nála kilenc évvel idősebb játékmestert, a harminc felett járó Mészáros Pétert kényszerítette csereszerepre. A német Friedrichshafen világhírű mestere, Stelian Moculescu nagy lehetőséget látott benne, leigazolta a Boden-tó partjára, és igen gyümölcsöző kapcsolat vette kezdetét. Többek között négyszer választották meg a Bundesliga legjobb feladójának, 2005-ben a Bajnokok Ligája négyes döntőjében mutathatta meg magát. Már friedrichshafeniként harcolta ki 2001 májusában a magyar válogatottal az Európa-bajnoki szereplés jogát, így a férfiak tizennyolc év szünet után végre újra becsekkolhattak az Eb-re.

Szűk húsz év pergett le azóta, és Koch Róbertet ezúttal a kispadon találta meg a szép feladat: szövetségi kapitányként kellene kivezetnie a 2023-as kontinensviadalra a válogatottat. A 2001-es gárda kezdő hatosából Kántor Sándor, Mészáros Dömötör és Veres Péter a világ legerősebb bajnokságában, az olasz A1-ligában bombázta az ellenséges terepet, Tomanóczy Tibor a szintén igen erős A2-ligából érkezett, Koch pedig egy év Bundesliga-iskolával a háta mögött öltötte magára a címeres mezt. A sportág akkori szerény anyagi helyzete, a válogatott fapados háttere össze sem hasonlítható a mai körülményekkel, most mégis az lesz a legfőbb feladata a világéletében munkamániás és tudásvágytól hajtott Kochnak, hogy elültesse a szenvedélyt a maiakban, bármelyik klubban is ütik a labdát, vágyjanak a válogatottba jönni. A legjobb példa ő (akit 36 évesen is S. O. S. hívott fel egy feladógondokkal küzdő BL-csapat), és mutogathat hajdani társaira is: Kántor az Újpest női csapatát edzi, Tomanóczy a férfi juniorválogatott szakvezetője, Veres a Nyíregyháza női együttesének csapatmenedzsere és a szakmai stáb tagja, Mészáros Dömötör 43 évesen még a labdát üti az élvonalban a Dunaferr színeiben.

Koch és korábbi társai példájánál nincs hitelesebb, a 2001-es arcok továbbra is itt vannak a fedélzeten. Mi ez, ha nem röplabdaszenvedély?!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik