K. A. Z. 2017.07.12 11:06 Frissítve: 2017.07.12 11:24

Strandröplabda: „Már nem ment úgy a szekér, mint korábban”

Az eddigi legnagyobb szabású, magyar rendezésű nemzetközi strandröplabdaversenyt rendezik a héten Siófokon. A 8000 eurós összdíjazású szatellittornán, illetve az ezzel párhuzamosan zajló ifjúsági olimpiai selejtezőn öt magyar férfi és öt magyar női páros indul.

Meszlényi Tamás új társsal vág neki a siófoki tornának (Fotó: NS-archív)


A férfiaknál Kiss Dániel és Takács Gergely lép pályára először, ők a csütörtöki selejtezőben lesznek érdekelve, s ha megnyerik mérkőzésüket, a többi magyar duóval együtt péntektől a főtáblán folytathatják.

A legjobb pozícióból a mieink közül a tavalyi bajnok Bagics Balázs és a tavalyelőtti aranyérmes Meszlényi Tamás indulhat, ők a torna negyedik kiemeltjei, míg Meszlényi eddigi párja, Soós Izsák, Kiss Nicholasszal az oldalán a hetedik pozícióból kezdhet.

„Sajnos be kellett látnunk, hogy Izsákkal már nem ment úgy a szekér, mint ahogyan korábban – beszélt a váltásról Meszlényi Tamás –, úgyhogy leültünk megbeszélni a helyzetet, és úgy döntöttünk, hogy külön utakon folytatjuk. Én Balázst kerestem meg, aki azonnal igent mondott, s azóta elsősorban a siófoki tornára készülünk. Az első versenyünk a nyíregyházi ob-forduló volt, amelyen a második helyen végeztünk. Kezdetnek nem volt rossz, de természetesen a szatellitversenyen ennél jobb teljesítményt szeretnénk nyújtani, ezért a múlt hétvégén egy ausztriai tornán is elindultunk. Hosszabb távra tervezzük a közös munkát, de az a siófoki eredményünkön és a teljesítményünkön is múlik, mennyire lesz érdemes együtt dolgoznunk."

Rajtuk kívül két fiatal férfi párosnak drukkolhatunk még: a tavalyi U18-as MEVZA-tornát megnyerő Benkő Balázs és Oláh Botond számára menedzselési céllal kért szabadkártyát az MRSZ, míg az ifjúsági olimpia selejtezőjén az idei U18-as MEVZA-győztes Hajós Artúr és Stréli Bence indul, hogy kivívja a továbbjutást lengyel, holland, szerb és bosnyák vetélytársával szemben.

Az olimpiai selejtezőt szombaton és vasárnap, a férfi szatellittorna döntőjét vasárnap 15 órától rendezik.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.09.25 23:55:52

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA

NS-VÉLEMÉNY. Kinek a felelőssége a kialakult helyzet?

2017.09.24 18:02:29

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA, KARÁDI ZOLTÁN (BAKI)

A németek ellen is kiválóan küzdött a csapat, de veszített, így a mieinknek véget ért az Eb.

2017.09.23 11:32:32

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA, KARÁDI ZOLTÁN (Baki), HATÁR DÁVID (közvetítés)

A tisztes helytállás megvolt, de a második meccsünket is elveszítettük az Eb-n.

2017.09.23 10:41:53

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Baki)

A lengyelek a legutóbbi Eb-selejtezőn hazai pályán 3:0-ra, Magyarországon 3:1-re verték meg a mieinket.

2017.09.22 15:29:57

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA, KARÁDI ZOLTÁN (BAKI)

A jó küzdés nem volt elég, a hazaiak könnyedén nyertek.