Röplabda: lengyel szélső ütőt igazolt a Vegyész

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2020.08.04. 16:31
A Vegyész Röplabda Club hivatalos honlapján jelentette be, hogy egyéves szerződéstkötött Lukasz Ciupával.

A lengyel szélső ütő augusztus 3-ától már új csapattársaival készül. A 30 éves játékos július második felében személyesen is ellátogatott Kazincbarcikára, hogy részt vegyen egy labdás edzésen és találkozzon a klub vezetőségével, valamint sikeres orvosi vizsgálaton is túlesett.

Lukasz Ciupa a Częstochowa csapatában kezdett el röplabdázni, majd több lengyel csapatnál is megfordult, légiósnak először 2015-ben állt, amikor Franciaországba szerződött. Ezt követően 2016 és 2019 között a szlovák Svidník játékosa volt, és a szlovák bajnokság legjobb szélső ütői közé tartozott.

A legutóbbi idényt a francia másodosztályban töltötte, a Mende Volleyban kényszerűségből néhány mérkőzésen liberóként is játszott – számolt be róla a vrck.hu.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik