Röplabda Eb: „Van esély a továbbjutásra” - Liliom Rita

ROSKA EMESE BOGLÁRKA (BAKI)ROSKA EMESE BOGLÁRKA (BAKI)
Vágólapra másolva!
2017.09.22. 06:59
null
Készen áll a csapat (Fotó: Facebook)
A csapatkapitány Bokorné Liliom Rita szerint van esélye a magyar válogatottnak a továbbjutásra a ma kezdődő röplabda Európa-bajnokságon Bakiban, ráadásul az ambiciózus házigazda azerieket a hazai pálya súlya is nyomja.

 

– Hogy érzik magukat Bakiban?
– A hangulat nagyon jó, minden szép és klassz – felelte Bokorné Liliom Rita, a magyar együttes kapitánya már a Kaszpi-tenger partján, hiszen a két országban zajló Európa-bajnokságon a magyarok a Bakiban rendezendő A-csoportban szerepelnek. – Süt a nap, harminc fok van, mindehhez hozzászokunk már a World Grand Prix-sorozat nyári utazásain. A hotel fantasztikus, nagyon jó ételek vannak, szóval minden adott ahhoz, hogy sikeres tornát rendezzenek.

– A csarnok, a National Gymnastic Aréna sem akármilyen.
– Hozzá kell szokni a nagy magassághoz, remélem, az egy-két edzésalkalom elég lesz rá, és azt is remélem, hogy az azeriek nem itt edzettek egész nyáron… Szép, sok férőhelyes a csarnok, és szerintem nagy lesz az érdeklődés, ugyanakkor az is köztudott, az azeriek nem arról híresek, hogy nagyon szeretik a sportot, hanem milyen juttatásokat kapnak. Ám nekünk is van szurkolótáborunk, ők is jó hangulatot teremtenek majd.

– Érezhető már a versenyláz a csapaton?
– Stresszt még nem tapasztalok, inkább csak örülünk, hogy vége van a várakozásnak, és kezdődik az Európa-bajnokság. Nem az van, hogy készülünk, hanem itt kell megmutatni, mit tudunk. Már senkinek semmi nem fáj, már csak játszani kell.

– Mire lehetnek képesek az azeriek ellen?
– Kistatisztikáztuk őket, mindent tudunk róluk, amit lehetséges. Az első meccs mindig ki-ki alapon zajlik, ötven-ötven százaléka az esélye annak, hogy minden jól sül el, vagy a drukk túlságosan dolgozik bennük, és a hazai pálya felelőssége teherként hat rájuk. Az sem kizárt, hogy elbízzák magukat ellenünk. Nyilván nálunk is fennáll a veszélye annak, hogy a nyitányon még nagyon izgulunk, de minket nem nyom a hazai pálya. Ráadásul az azeriek nem csak egyszerűen tovább akarnak jutni, hanem csoportelsőként lépnének a következő szakaszba, szóval így nekik nagyobb a teher.

– Megismételhető a két évvel ezelőtti Eb-bravúr, amikor éppen az azeriek legyőzésével jutottak tovább a csoportból?
– Szerintem van esélyünk, mert mindig van esély, ha csapatként együtt tudunk játszani.

A válogatott pénteken délelőtt még könnyebb edzést tart, majd magyar idő szerint délután négytől megkezdi az Európa-bajnoki szereplést a házigazda Azerbajdzsán ellen.

A magyar válogatott kerete:
Bleicher Réka, Tálas Zsuzsanna (feladók), Dobi Edina, Nagy Eszter, Czina Kata (centerek), Dékány Bernadett, Liliom Rita, Soós Nikolett, Szakmáry Gréta, Török Kata, Villám Lilla (ütők), Szpin Renáta, Tóth Fruzsina (liberók)

A PROGRAM (magyar idő szerint)
A-CSOPORT (Baki)

Szeptember 22.
Magyarország–Azerbajdzsán, 16 (Tv: M4 Sport)
Lengyelország–Németország 18.30 (Tv: M4 Sport)
Szeptember 23.
Lengyelország–Magyarország, 16 (Tv: M4 Sport)
Szeptember 24.
Azerbajdzsán–Lengyelország, 16
Németország–Magyarország, 18.30 (Tv: M4 Sport)
Szeptember 25.
Németország–Azerbajdzsán, 16 (Tv: M4 Sport)
B-CSOPORT (Tbiliszi)
Szeptember 22.
Olaszország–Grúzia, 15
Fehéroroszország–Horvátország, 18
Szeptember 23.
Grúzia–Horvátország, 15
Olaszország–Fehéroroszország, 18
Szeptember 24.
Grúzia–Fehéroroszország, 15
Horvátország–Olaszország, 18
C-CSOPORT (Baki)
Szeptember 22.

Ukrajna–Oroszország, 13.30
Szeptember 23.
Bulgária–Ukrajna, 13.30
Törökország–Oroszország, 18.30
Szeptember 24.
Bulgária–Törökország, 13.30
Szeptember 25.
Oroszország–Bulgária, 13.30
Törökország–Ukrajna, 18.30
D-CSOPORT (Ganja)
Szeptember 22.

Szerbia–Csehország, 15
Hollandia–Belgium, 18
Szeptember 23.
Csehország–Belgium, 15
Szerbia–Hollandia, 18
Szeptember 24.
Belgium–Szerbia, 15
Csehország–Hollandia, 18

EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
RÁJÁTSZÁS (Baki)

Szeptember 26.
B2–D3
D2–B3
Szeptember 27.
A2–C3
C2–A3
NEGYEDDÖNTŐ (Baki)
Szeptember 28–29.

ELŐDÖNTŐ (Baki)
Szeptember 30.
A 3. HELYÉRT
Október 1., 14
A DÖNTŐ
Október 1., 17

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik