Röplabda Eb: győzelmi kényszer a lélegzetelállító helyen

ROSKA EMESE BOGLÁRKA (BAKI)ROSKA EMESE BOGLÁRKA (BAKI)
Vágólapra másolva!
2017.09.21. 19:08
null
Készül a válogatott (Fotó: hunvolley.hu)
Az azeriek ellen kezdi meg az Európa-bajnokságot a magyar női röplabda-válogatott, amelytől bravúr lenne a továbbjutás a legjobb tizenkettő közé. A játékosok persze borítanák a papírformát.



Szerda este a budapesti repülőtéren feladott csomagok legkülönlegesebbje kétségkívül egy hatalmas dob volt. A késői járaton utazott ugyanis a magyar röplabda-válogatott maroknyi, például Szakmáry Gréta szüleit is „magába foglaló” szurkolócsoportja, hogy biztassa a pénteken, magyar idő szerint délután négytől Azerbajdzsán ellen rajtoló együttest.

Két éve még szinte csodának számított az Európa-bajnoki csoportkör zárásán az azeriek ellen aratott győzelem, amellyel az azóta visszavonult Horváth Dóra, vagy a jelenleg maródi Sándor Renáta vezette csapat továbblépett a legjobb 12 közé. Most pedig szinte elhagyhatjuk a szinte szócskát, hiszen a pontgyáros Polina Rahimova mellé – ráadásul hazai pályán – visszatért az Antwerpenből anyai örömek miatt hiányzó Natalya Mammadova. Arról nem beszélve, hogy különböző okok miatt csupán négy játékos maradt hírmondónak az akkori magyar válogatottból (Bokorné Liliom Rita, Dobi Edina, Szakmáry Gréta és Tálas Zsuzsanna), márpedig ilyen mérvű fluktuációt jóval nagyobb merítési lehetőséggel bíró sportág is megsínylene, hát még a röplabda.

ÍGY VÁRJÁK

TÁLAS ZSUZSANNA
„Két évvel ezelőtt még nagyon »kifejletlen« voltam én is és a játékom is, a mostani Európa-bajnokságnak már tapasztaltabban vágok neki, érzem, hogy sokat léptem előre, és talán így jobban hozzá tudok tenni a csapat játékához. Bár van már tapasztalatom Eb-ről, azért még a fiatalabb játékosok közé tartozom, néha engem is kell húzni. Akadnak rosszabb pillanataim, amelyeknek a számát próbálom lecsökkenteni.”

VILLÁM LILLA
„Még sosem szerepeltem Európa-bajnokságon, így persze extra izgalommal várom az azeriek elleni első meccset, de azért nem stresszelek különösebben, hanem egyszerűen örülök, hogy elrajtol, amire olyan sokat készültünk. Szeretnénk nagyon jól kezdeni az Európa-bajnokságot.”
TORMA ÁGNES
Európa-bajnoki ezüstérmes, olimpiai negyedik röplabdázó
„A realitások talaján maradva már az is nagy teljesítmény, hogy a válogatott eljutott az Európa-bajnokságra, és ismét a kontinens élmezőnyében bizonyíthat. Jelenleg ez jó eredmény. Ha megnyer egy mérkőzést, az szintén szép produkció lesz. Félelmetes előnyben játszanak az ellenfelek és a sportág európai élmezőnye, fizikailag és taktikailag is. Ami a csoportot illeti, az azeriek hazai pályán szerepelnek, a németek hagyományosan erősek, a lengyelek meg száz éve a topon vannak. Ha a kislányok felveszik a ritmust, és megszokják a környezetet, nyerhetnek meccset, de nem lesz könnyű dolguk, és kellenek a vezéregyéniségek.”

Szóval, nem lesz egyszerű dolga az olasz Alberto Salomoni szövetségi kapitány együttesének, amely az A-csoportból akkor léphet tovább, ha legalább a harmadik helyen végez, azaz meccset nyer. A társaságon ugyanakkor semmiféle feszültség sem érződik, a játékosok felszabadultan, koncentrálva, időnként pedig egészen vidáman végezték az utolsó teljes értékű edzést a túlzás nélkül impozáns, a ritmikusgimnasztika-világversenyekről ismert National Gymnastics Arenában.

„Nagyon nagy és szép a csarnok, már várom, hogy itt játszhassunk” – lelkendezett Villám Lilla, míg a feladó Tálas Zsuzsanna elmondta: ahogy a mérkőzés helyszínén gyakoroltak, érezhetően mindenki izgatottabb lett, és várja a kezdést.

Persze nem a létesítmény az egyetlen lélegzetelállító „produktum” Bakiban (és itt most nem az átható olajszagra gondolunk): a két évvel ezelőtti Európai Játékokra alaposan kicsinosított, eleve is rohamtempóban fejlődő Kaszpi-tenger-parti metropoliszban egyre-másra nőnek ki a földből az új épületek. Dobi Edina, a csapat centere jegyezte meg, hogy a magyar válogatottnak otthont adó, minden igényt kielégítő luxusszálloda is új építésű – ő csak tudja, két évig játszott az azeri fővárosban.

Óriási a biztonsági készültség, a csapatot – akárcsak a nyári World Grand Prix-sorozat polgárháború sújtotta egyik helyszínén, Venezuelában – rendőri kíséret vezeti fel a hoteltől a csarnokig (igaz, fegyveres katona nem utazik a buszon), és szigorú átvilágítással van egybekötve a beléptetés a csarnokba, de még a metrómegállók majd' mindegyikén is posztol egy-egy rendőr.

Ennyiből érzékelhetjük, hogy röplabda Európa-bajnokság kezdődik Bakiban (ne felejtsük, Ganja, illetve a grúziai Tbiliszi is helyszín), mert egyébként a várost nem árasztják el az eseményre utaló jelek, jártunkban-keltünkben egyetlen kósza óriásplakátot láttunk.

Sebaj, majd elindul az élet, ha pénteken megszólal a magyar dob…!

A magyar válogatott kerete:
Bleicher Réka, Tálas Zsuzsanna (feladók), Dobi Edina, Nagy Eszter, Czina Kata (centerek), Dékány Bernadett, Liliom Rita, Soós Nikolett, Szakmáry Gréta, Török Kata, Villám Lilla (ütők), Szpin Renáta, Tóth Fruzsina (liberók)

A PROGRAM (magyar idő szerint)
A-CSOPORT (Baki)

Szeptember 22.
Magyarország–Azerbajdzsán, 16 (Tv: M4 Sport)
Lengyelország–Németország 18.30 (Tv: M4 Sport)
Szeptember 23.
Lengyelország–Magyarország, 16 (Tv: M4 Sport)
Szeptember 24.
Azerbajdzsán–Lengyelország, 16
Németország–Magyarország, 18.30 (Tv: M4 Sport)
Szeptember 25.
Németország–Azerbajdzsán, 16 (Tv: M4 Sport)
B-CSOPORT (Tbiliszi)
Szeptember 22.
Olaszország–Grúzia, 15
Fehéroroszország–Horvátország, 18
Szeptember 23.
Grúzia–Horvátország, 15
Olaszország–Fehéroroszország, 18
Szeptember 24.
Grúzia–Fehéroroszország, 15
Horvátország–Olaszország, 18
C-CSOPORT (Baki)
Szeptember 22.

Ukrajna–Oroszország, 13.30
Szeptember 23.
Bulgária–Ukrajna, 13.30
Törökország–Oroszország, 18.30
Szeptember 24.
Bulgária–Törökország, 13.30
Szeptember 25.
Oroszország–Bulgária, 13.30
Törökország–Ukrajna, 18.30
D-CSOPORT (Ganja)
Szeptember 22.

Szerbia–Csehország, 15
Hollandia–Belgium, 18
Szeptember 23.
Csehország–Belgium, 15
Szerbia–Hollandia, 18
Szeptember 24.
Belgium–Szerbia, 15
Csehország–Hollandia, 18

EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
RÁJÁTSZÁS (Baki)

Szeptember 26.
B2–D3
D2–B3
Szeptember 27.
A2–C3
C2–A3
NEGYEDDÖNTŐ (Baki)
Szeptember 28–29.

ELŐDÖNTŐ (Baki)
Szeptember 30.
A 3. HELYÉRT
Október 1., 14 ó
A DÖNTŐ
Október 1., 17 ó

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik