Röplabda: a világelitbe kerülhet a magyar csapat

Vágólapra másolva!
2015.09.09. 11:12
null
Pecsuvácz Péter sajtófőnök, Ludvig Zsolt MRSZ-elnök, Jan De Brandt szövetségi kapitány, valamint Horváth Dóra és Dobi Edina (Fotó: Müller Zoltán)
A sportág világelitjébe kerülhet a magyar női röplabda-válogatott, amennyiben az esélyesebb törököket legyőzi a kontinens második számú válogatott sorozata, az Európa-liga döntőjében.

 

Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabdaszövetség elnöke a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, ígéretet kapott André Meyertől, az Európai Röplabdaszövetség elnökétől arra, hogy ha a magyarok elhódítják a trófeát, akkor a World Grand Prix harmadik csoportjába kapnak besorolást. Ludvig Zsolt hozzátette, egy esetleges győzelem a magyar röplabdasport elmúlt évtizedeinek legnagyobb sikerét jelentené.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy mindezek ellenére az Európa-liga továbbra is csak egy lépcsőfok, ennél fontosabb az, hogy a válogatott sikeresen szerepeljen a szeptember végén kezdődő Európa-bajnokságon. Kiemelte, a kontinensviadalon az a cél, hogy az együttes továbbjusson csoportjából, amelyben a házigazda belgák mellett a mostani ellenféllel, az Európai Játékok-győztes törökökkel, valamint az azeriekkel találkozik majd. A továbblépéshez az első három között kell végeznie.

A magyar csapat a törökök elleni El-döntő első mérkőzését csütörtök 18.30-tól Érden játssza, míg a visszavágóra Izmirben, vasárnap, magyar idő szerint 17 órától kerül sor.

Jan De Brandt, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a csütörtöki feladattal kapcsolatban elmondta, teljesen más mérkőzésre számít, mint amilyen a csoportkörben volt, amikor is Ankarában találkozott egymással a két válogatott, s mindkét összecsapást a törökök nyerték meg 3:0-ra.

„Nem lehet összehasonlítani a válogatott akkori és mostani állapotát, rengeteget fejlődött a csapat. Nagyon fontos, hogy itt, Érden tudunk majd játszani, hiszen itt itthon érezzük magunkat. Ez hatalmas előny számunkra, ráadásul győzelmi szériában vagyunk, és hiszem, hogy meg tudjuk nyerni a döntőt" – mondta.

Dobi Edina a belga szakemberhez hasonlóan vélekedett az együttes fejlődéséről. „Hatalmas erősségünk, hogy csapatként tudunk együttműködni, mindenki hozzá tud tenni valamit a játékhoz. Kemény felkészülésen vagyunk túl, ráadásul megtanultuk azt, hogy ha nem megy valami, akkor azt mivel tudjuk kijavítani" – szólt a válogatott játékos, aki bízik abban, hogy minél több szurkoló látogat majd ki az Érd Arénába.

Horváth Dóra szerint egységes és erős a válogatott, amelynek játékosai „egymásra találtak". „A mi csapatunk már nem hat vagy hét játékosból áll, hanem mind a tizenkettő képes együtt küzdeni" – vélekedett.

A sajtótájékoztatón bemutatták a válogatott új mezeit, amelyeket az Európa-bajnokságon viselnek a játékosok, illetve elhangzott, hogy a szövetség jövő péntek 14 órától tart tisztújító közgyűlést, amelyen megválasztják a szervezet elnökét.

A magyar válogatott kerete: Szakmáry Gréta, Kötél Zsanett, Bodnár Dorottya, Vacsi Evelin, Sándor Renáta, Tálas Zsuzsanna, Lévai Vivien, Szabó Adrienn, Kötél Dóra, Széles Petra, Dobi Edina, Liliom Rita, Pallag Ágnes, Horváth Dóra, Szombathelyi Szandra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik