Röplabda: a Pénzügyőr továbbjutott a Challenge-kupában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.11. 20:39
A Pénzügyőr másodszor is 3:0-s győzelmet aratott a ciprusi Omonia Nicosia ellen a férfi röplabda Challenge-kupa első fordulójában, így bejutott a nyolcaddöntőbe.

Az első fordulós párharc szerdai visszavágóján a magyar csapat a keddi, első mérkőzéshez hasonlóan végig kezében tartotta az irányítást, és kettős győzelemmel jutott tovább. Mindkét összecsapást Budapesten rendezték, a ciprusiak ugyanis lemondtak pályaválasztói jogukról.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa Kovács Zoltán volt 13 ponttal.

A budapesti együttes a következő körben – január végén és február elején – a selejtezőben a Kazincbarcikát kiejtő török Tokat Belediye Plevne vagy a belga BDO Volley Haasrode Leuven ellen lép majd pályára. Az első meccset idegenben a belgák nyerték 3:0-ra.

A sorozat másik magyar csapata, a selejtezőből főtáblára jutott Kaposvár még csak első mérkőzését játszotta a Groningen ellen, ezen hazai pályán 3:1-re kapott ki. A somogyiak az első játszmát a válogatott center Nagy József remek játékával ugyan még meg tudták nyerni, a folytatásban a hollandok nagy csatában felülkerekedtek riválisukon.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa a vendégek 19 éves ütője, Bennie Tuinstra volt 21 ponttal, a magyar csapatból Horváth Kristóf 14 pontig jutott.

A párharc visszavágóját két hét múlva vívják Hollandiában.

FÉRFI RÖPLABDA CHALLENGE-KUPA
1. FORDULÓ,
VISSZAVÁGÓ, BUDAPEST
Omonia Nicosia (ciprusi)–Pénzügyőr SE 0:3
(–11, –17, –16)
Továbbjutott: a Pénzügyőr, két győzelemmel.

1. MÉRKŐZÉS
Fino Kaposvár–SAMEN. Lycurgus Groningen (holland) 1:3
(18, –20, –26, –22)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik