nemzetisport.hu 2014.09.26 15:09 Frissítve: 2015.03.30 02:55

Röplabda: rajtol a 69. magyar bajnokság

Péntek délután öt órakor az UTE–Fatum-Nyírsuli mérkőzéssel megkezdődött a 69. magyar röplabdabajnokság. A dátum azért is érdekes, mert napra pontosan egy év múlva kezdődik a belga-holland közös rendezésű női Európa-bajnokság, amelyen 28 év után a magyar válogatott is érdekelve lesz.

A nőknél a bajnok Békéscsaba mellett a kupadöntőt megvívó Vasas és Gödöllő számít a legesélyesebbnek (Fotó: hunvolley.hu)

Az Európa-bajnoki részvételt kivívó válogatott fele idehaza játszik – Lévai Vivien, Szombathelyi Szandra, Tálas Zsuzsanna és Vacsi Evelin a Vasast, Szakmáry Gréta és Széles Petra a Gödöllőt erősíti – de Jan de Brandt bő keretének tagjai közül még számos játékos – Csengeri Petra, Hadnagy Renáta, Kötél Dóra, Lutter Liza, Soós Nikolett – emeli a női bajnokság színvonalát.

A nyári átigazolási idényben óriási jövés-menés volt a kluboknál, aminek köszönhetően a szakemberek szerint az elmúlt évtized legkiegyensúlyozottabb bajnokságának nézünk elébe. Az aranyérmes Békéscsaba alapcsapatából például négyen is távoztak, ám őket szerb válogatottakkal, illetve amerikai játékossal sikerült pótolni. Az UTE-t ugyancsak szerb és amerikai, a Nyíregyházát brazil, kubai és egy romániai magyar, az újonc Jászberényt pedig két bosnyák légiós erősíti.

A trénerek egyetértenek abban, hogy a legjobb négy közé ezúttal is az előző idény első három csapata, a Békéscsaba, a Vasas és a Gödöllő pályázik a legnagyobb eséllyel, de a negyedik helyért fél tucat másik együttes, az UTE, az MTK, a TF, a Fatum-Nyírsuli, a Kaposvár és az újonc Jászberény pályázik eséllyel, s ezek a három élklub helyzetét is megnehezíthetik.

A férfiaknál továbbra is a két gigász, a Kaposvár és a Kecskemét versenyfutása várható, kérdés, hogy a címvédő kecskemétieknek hogyan sikerül pótolniuk a Belgiumba igazoló bombázót, Pádár Krisztiánt. Itt inkább a harmadik helyért várható éles küzdelem az előző idényben is bronzérmes MAFC, a Magyar Kupában harmadik Dág és az alaposan megerősödő, brazil légióst és az olasz Trentinóból hazaigazoló Szabó Dávidot is szerződtető Kazincbarcika között.

A női röplabda NB I, 1. forduló:
Szeptember 26., péntek
UTE–Fatum-Nyírsuli 3:1 (20, –19, 20, 21)
Vasas-Óbuda–Jászberényi RK 3:2 (–10, –22, 23, 27, 4)
Szeptember 27., szombat
MTK Budapest–Diamant-Kaposvár 1:3 (23, –14, –19, –21)
TEVA-Gödöllői RC–Palota RSC 3:0 (15, 10, 13)
Linamar-BRSE–Budaörsi DSE 3:0 (9, 17, 10)
Az Aluprof-TF-Budapest–Albrecht MVSC-MISI mérkőzést november 28-án játsszák.

A korábbi bajnokságok dobogósai

A NŐI BAJNOKSÁG CSAPATAI:

Albrecht Miskolci VSC MVSI: Bertók Bettina, Csarkó Edina, Demkó Fruzsina, Jobbágy Vivien, Kiss Daniella, Kiss Emese, Kocsis Zsófia, Kovács Edina, Kundrák Eszter, Nagy Zsanett, Sitkey Mariann, Szabó Barbara, Szabó Helga, Szajkó Tímea, Szilvási Dalma, Tomán Tícia. Edző: Toma Sándor

Aluprof-TF Budapest: Borsos Lili, Czina Kata, Fábián Fanni, Krisztina Guncseva (bolgár), Gyimes Zsófia, Kötél Dóra, Lueff Bernadett, Szabó Adrienn, Takács Bernadett, Török Kata, Tóth Réka, Miljana Trivunics (szerb), Windisch Kinga. Edző: Gubik János

Budaörsi Diáksport-egyesület: Antal Anett, Boller Anna, Deli-Germann Olga, Farkas Eszter, Haász Judit, Horváth Klaudia, Kolada Judit, Makray Zita, Máté Boglárka, Mészöly Natália, Nagy Bernadett, Oláh Vivien, Pennica Anna, Szabó Kinga, Vígh Ivett. Edző: Ratimorszky Károly

Fatum-Nyírsuli: Andrejkovics Alexandra, Deborah Araujo (brazil), Berényi Eszter, Botos Fruzsina, Erdős Zsófia, Noralvis Yenisley Aguilera Ferguzon (kubai), Hengsperger Anna, Roma Flóra, Sikos Petra (romániai), Sitku Tamara, Szabó Ivett, Vén Eszter. Edző: Kőhalmi Richárd

Jászberényi Röplabda Klub: Ivana Gardovic (bosnyák), Gulyás Vivien, Hájos Korall, Kocsmár Karola, Kriegel Zsófia, Lékó Lilla, Nagy Orsolya, Neizer Lili, Orbán Ágnes, Pető Tamara, Pintér Andrea, Szigediné László Rita, Bojana Tesevic (bosnyák). Edző: Deme Gábor

Linamar-Békéscsabai RSE: Bagyinka Fanni, Bodnár Dorottya, Sarah Clement (amerikai), Lana Dabics (szerb), Gyenge Andrea, Ilyés Bettina, Kanizsai Dorottya, Korniss Ildikó, Krizsán Vanda, Molcsányi Rita, Nagy Viktória, Ivana Radonjics (szerb), Soós Nikolett, Szpin Renáta. Edző: Kormos Mihály

MCM-Diamant Kaposvári Egyetem: Csitári Virág, Duduka Ingrid, Fáth Kinga, Harmath Zsófia, Hegedűs Anna, Horváth Alexandra, Ihász Dóra, Jenei Andrea, Kőszegi Zsófia, Nagy Réka, Pedranzini Letizia, Pintér Zsanett, Rák Rebeka, Récsei Ágnes, Stirt Tímea, Szívós Ildikó, Szombathelyi Kitti. Edző: Oláh János

MTK Budapest: Benkó Bettina, Bleicher Nóra, Bleicher Réka, Chován Ágnes, Dégi Barbara, Édes Anett, Győri Panna, Hackl Szilvia, Horváth Vivien, Kriegel Éva, Lutter Eszter, Molnár Anna, Nagy Fanni, Szabó Luca, Tímár Edit. Edző: Szél Márta

Palota Röplabda Sport Club: Császár Norina, Czene Adrienn, Dénesi Brigitta, Hajagos Dorottya, Juhász Petra, Kovács Eszter, Lászlop Alexandra, Nyuka Noémi, Papp Dóra, Petrás Dalma, Szikszai Viktória, Szűcs Anita. Edző: Kastner Veronika

TEVA-Gödöllői RC: Bánlaki Mária, Csengeri Petra, Fritz Ágnes, Halla Petra, Kalotai Zsófia, Kovács Adél, Lados Szilvia, Lutter Liza, Nagy Kitti, Radomszki Boglárka, Szakmáry Gréta, Szekeres Judit, Széles Petra, Takács Doroti. Edző: Horváth András

Újpesti Torna Egylet: Ancsin Kitti, Grózer Anna, Hadnagy Renáta, Hornok Nikolett, Horváth Petra, Olivia Humphries (amerikai), Nevena Iricsanyin (szerb), Kotlárik Zsanett, Lakatos Enikő, Leidgeb Noémi, Novák Lilla, Szabó Dorka, Szűcs Kinga. Edző: Andrea Milodanovic

Vasas Óbuda: Benedek Gabriella, Bodovics Hanna, Durst Anna, Háfra Dominika, Lévai Vivien, Ludmán Réka, Miklai Zsanett, Pekárik Eszter, Stefanik Orsolya, Szombathelyi Szandra, Tálas Zsuzsanna, Tóth Andrea, Vacsi Evelin, Villám Lilla. Edző: Jókay Zoltán

A férfi röplabda NB I, 1. forduló:
Szeptember 27., szombat
MAFC-BME–DEAC 3:0 (15, 20, 16)
Szolnoki Főiskola RKSI–Vegyész RC-Kazinbarcika 0:3 (–22, –21, –24)
Dunaferr SE–VANNET PTE-PEAC 3:1 (–26, 16, 20, 21)
Gorter Kecskemét RC–Pénzügyőr SE 3:0 (21, 16, 14)
Dági KSE–Sümegi RE 3:2 (22, –21, 23, –22, 14)
Szeptember 28., vasárnap
FINO Kaposvár–SZESE-Győr 3:0 (15, 14, 7)

A korábbi bajnokságok dobogósai

A FÉRFI BAJNOKSÁG CSAPATAI:

Dági KSE: Balázs Bence, Hegyi Levente, Hováth Gábor, Jánossy Bálint, Koch Norman, Krupánszki Olivér, Oszuska Gábor, Oszuska Zoltán, ifj. Oszuska Zoltán, Szauter Péter, Vasas Attila, Zirigh Balázs Edző: Szauter Ferenc

Debreceni EAC: Bakóczy András, Bán Balázs, Bankó Dávid, Barna Bertalan, Béke Gergő, Boros Balázs, Buglyó Balázs, Kiss Dávid, Kubik Lajos, Kun Tamás, Magyar Tamás, Mészáros Zoltán, Papp Milán, Pituk Kristóf, Remete László, Szabó Zoltán, Szalóki István. Edző: Fodor Antal

Dunaferr SE: Bogdán Tamás, Bohnicsek Szilveszter, Gebhardt Áron, Guzmics Richárd, Hatvany Zsolt, Kalmár Ákos, Kholmann Norbert, Kocsis Bendegúz, Kun Benedek, Sárik Martin, Stefanovics Krisztián, Szabó Péter, Szücs Ákos, Tar Szabolcs. Edző: Tomanóczy Tibor

FINO Kaposvár: Bagics Balázs, Bögöly Gábor, Bozóki Bence, Deák Márk, Juhász Péter, Magyar Bálint, Németh Ferenc, Rása Alex, Tóth István, Vajda Tamás. Edző: Demeter György

Gorter Kecskemét RC: Árva Milán, Banai Máté, Dávid Csanád, Dorcsák Lajos, Erki Milán, Farkas Péter, Fazekas Zsolt, Gacs Dániel, Gebhardt Norbert, Kovács Zoltán, Pápai Páter, Tóth András, Török Roland Edző: Szasa Nedeljkovics

MAFC-BME: Buzás Miklós, Farkas Tamás, Illés Gergely, Kunert Mátyás, Molnár István, Myszöglád Dániel, Soós István, Sow Ábrahám, Szabó Balázs, Szalai Szabolcs, Takács Gergely, Tamasi István, Tari Zsolt, Tihanyi Péter, Tóth Gábor, Tóth Tamás, Vocskó Máté. Edző: Vocskó György

Pénzügyőr SE: Balogh Péter, Bartal Gergely, Berkes Zoltán, Hevér Zsolt, Kiss Dániel, Ladányi Bence, Leiszt Máté, Magyarosi József, Molnár Gábor, Posztós Bendegúz, Tumpech Ádám, Tüske Bence, Zsalakovics Máté. Edző: Weczera Csaba

Sümegi RE: Dolgos Attila, Göczi Roland, Illés Adrián, Kaposi Tamás, Lakics Bence, Lesznyik Károly, Madár Máté, Mészáros Dömötör, Nagy Péter, Piszter Csaba, Pordán Áron, Récsei Richárd, Réfi Bence, Schildkraut Krisztián, Soós András, Szabó Gábor, Varga Jácint. Edző: Markó Gábor

SZESE Győr: Albert László, Bertók Bálint, Csábi Zsolt, Gyuris Attila, Horváth Bertalan, Horváth Mátyás, Jónás András, Máté Tamás, Szabó Gergely, Szántósi Bence, Takács Roland. Edző: Sólymos Péter

Szolnoki Főiskola RKSI: Balla Szabolcs, Bene Róbert, Bodonyi Ákos, Dobos, Germuska Péter, Kovács Sándor, Mészáros D., Szabó B., Tóth Gábor, Varga Zoltán. Edző: Gulyás Ferenc

VANNET PTE-Pécsi EAC: Balajcza Zsolt, Balassa Béla, Bánhegyi István, Demeter András, Drávecz Bence, Fodor Dániel, Gyöngyösi Zoltán, Dr. Horváth Balázs, Kaszás Zoltán, Kiss Nicholas, Kovács Róbert, Pólics Kevin, Schönfeld Erik, Storcz Tamás, Szabó Dávid, Szabó Gábor, Szabó Tamás, Takács Attila. Edző: Mészáros Péter

Vegyész RC-Kazincbarcika: Balázs Dávid, Blázsovics Péter, Bokor Elek, Csányi Tamás, Csizmadia János, Dudás Tamás, Georg Emmerich Altal Filho (brazil), Gulyás Ádám, Kovács Zoltán, Surányi István, Szabó Dávid, Szabó Máté, Szántai Balázs, Toronyai Miklós, Tóth Milán. Edző: Dudás András

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.09.25 23:55:52

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA

NS-VÉLEMÉNY. Kinek a felelőssége a kialakult helyzet?

2017.09.24 18:02:29

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA, KARÁDI ZOLTÁN (BAKI)

A németek ellen is kiválóan küzdött a csapat, de veszített, így a mieinknek véget ért az Eb.

2017.09.23 11:32:32

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA, KARÁDI ZOLTÁN (Baki), HATÁR DÁVID (közvetítés)

A tisztes helytállás megvolt, de a második meccsünket is elveszítettük az Eb-n.

2017.09.23 10:41:53

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Baki)

A lengyelek a legutóbbi Eb-selejtezőn hazai pályán 3:0-ra, Magyarországon 3:1-re verték meg a mieinket.

2017.09.22 15:29:57

Röplabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA, KARÁDI ZOLTÁN (BAKI)

A jó küzdés nem volt elég, a hazaiak könnyedén nyertek.