Női röplabda: győzelem és döntetlen Szlovéniában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.19. 20:25
Az Európa-liga befejezésével nem zárult le női röplabda-válogatottunk Európa-bajnoki felkészülésének első szakasza. A csapat két edzőmérkőzésre Mariborba utazott, ahol az ugyancsak Eb-résztvevő szlovén csapattal mérte össze erejét.

A keddi első mérkőzésen a mieink 3:1-re győztek, csak a második játszmában tudtak nyerni a hazaiak, igaz, azt elég simán hozták, a többiben azonban jól működött a csapat. „Mindenki kapott játéklehetőséget, az első a harmadik és a negyedik szettben jól játszottunk, a második etapban volt problémánk a fogadással" – értékelte a találkozót Jan De Brandt a magyar válogatott belga szövetségi kapitánya.

Szlovénia–Magyarország 1:3 (–19, 11, –22, –24)
Magyarország:
Tálas, Ambrosio, Pekárik, Bokorné Liliom, Dékány, Sándor. Csere: Morcsányi, Lékó (liberók), Szakmáry, Takács D, Bodovics, Bleicher, Török, Nagy E. Szövetségi kapitány: Jan De Brandt

A szerdai találkozó előtt úgy egyezett meg a két csapat szövetségi kapitánya, hogy ezúttal is négy játszmát játszanak a csapatok, s bár 1:0-ra és 2:1-re is a mieink vezettek, ám ezúttal nem sikerült megszerezni a győzelmet, mert a hazaiak – igaz nagy csatában – másodszor is egyenlítettek. Az első találkozóhoz képest ezúttal a gödöllőiek játékosa, Dégi Barbara is pályára lépett, aki 2012, azaz hétéves szünet után játszott újra a nemzeti csapatban.

A válogatott még este visszautazik Magyarországra, és a játékosok most kéthetes pihenőt kapnak, hogy aztán júliusban újult erővel nekifogjanak az augusztus 23-án rajtoló, budapesti társrendezésű Európa-bajnokság felkészülésének.

Szlovénia–Magyarország 2:2 (–23, 20, –18, 22)
Magyarország:
Tálas, Bokorné Liliom, Szakmáry, Sándor, Pekárik, Nagy E. Csere: Molcsányi, Lékó (liberók), Dégi, Ambrosio, Bodovics, Takács D., Dékány, Török, Bleicher. Szövetségi kapitány: Jan De Brandt
MESTERMÉRLEG
Jan De Brandt:
– Jó színvonalon röplabdáztunk az első és a harmadik szettben, és a cserék is hozzátették a maguk részét úgy a mai naphoz, mint a felkészülés első részéhez, amely most lezárult. Sikeres volt a szlovéniai edzőtábor, és sikeresnek ítélem a felkészülés ezen szakaszát. Most kis pihenés következik, amit az egész csapat megérdemel.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik