Női röplabda BL: a Vasas négy szettben szenvedett vereséget

Vágólapra másolva!
2019.12.19. 21:23
Címkék
A harmadik játszmát leszámítva érvényesítette a papírformát az Alba Blaj, így a Vasas vereséggel fejezte be 2019-et.
A Vasas négy szettben kikapott (Fotó: Török Attila) – KÉPGALÉRIÁNK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A FOTÓRA!
A Vasas négy szettben kikapott (Fotó: Török Attila) – KÉPGALÉRIÁNK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A FOTÓRA!

 


Szép zárásra, felszabadult játékra, amolyan örömröplabdára készültek a Vasas játékosai a naptári év utolsó mérkőzésén, ám mindebből majdnem csak gyors évzáró lett az Érd Arénában. És nem azért, mert a házigazda magyar bajnok ellenállhatatlan játékkal leütötte volna a pályáról az Alba Blajt a női röplabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, pusztán a román aranyérmes a „pályára tette” a névsorok alapján a két együttes között lévő különbséget.

Legalábbis az első két játszmában.

A világbajnokokkal, Európa-bajnokokkal, világverseny-dobogósokkal felálló vendégek remekül sáncoltak és védekeztek, a Vasas játékosainak kétszer-háromszor kellett megnyerniük egy-egy labdamenetet. Kettes-hármas blokk tornyosult eléjük, és hiába mezőnyöztek szívvel-lélekkel a BL-ben először szereplő Juhár Dalma vezetésével, a románok ütői megtalálták a sávokat, réseket. Némi déjà vunk támadt, hiszen ahogyan a budapesti Európa-bajnoki magyar–román csoportmeccsén, Ioana Maria Baciu ezúttal is sorra ütötte a pontokat.

MEGINT BERLIN
Az európai szövetség, a CEV csütörtökön arról döntött, hogy 2019-hez hasonlóan 2020-ban is Berlinben rendezik meg a férfi és a női röplabda Bajnokok Ligája döntőjét. Ugyancsak másodszor fordul elő, hogy a két nem fináléját azonos napon, egy helyszínen bonyolítják le, ezúttal május 16-án. A férfiak között az olasz Cucine Lube Civitanova, a nőknél a szintén olasz Igor Gorgonzola Novara a címvédő.

Úgy tűnt, most csak azért nem jut el húszig, mert a háromszettes meccsen kevesebb alkalma van pontot szerezni, mint az akkori négyjátszmás csatában, csakhogy a harmadik felvonásra feltámadt a Vasas. Egészen felpörgött és felszabadultan játszott a kétszettes előnyben talán túlságosan kiengedő románok ellen. A játék képe nem ígérte, hogy a Vasas-tábor valamikor is rászámolhat a vendégekre, de 13:3-nál ez is megtörtént, és a különbséget még akkor is jó volt látni, ha a rivális láthatóan elengedte a harmadik játszmát.

A Vasas a folytatásban is jól játszott, ám amikor 16:16 után igazán izgalmassá tehette volna az összecsapást, hibázgatott, az Alba Blaj 3:1-es sikerrel távozott, a Vasas pedig a Conegliano otthonában szerzett bravúrponttal, ám a négyes utolsó helyén várja a januári folytatást.

A kellemeset a hasznossal összekötve a Magyar Röplabdaszövetség a Vasas BL-meccsén tartotta díjátadó „gáláját”, a mérkőzés előtt és után, illetve a szettek között köszöntötték az év legjobbjait – a végén már csak a díjazottak előtt... Ahogyan arról beszámoltunk, a felnőtt teremröplabdázók között Dávid Csanád és Németh Anett lett az év játékosa.

NŐI RÖPLABDA BL
D-CSOPORT, 3
. FORDULÓ

VASAS ÓBUDA
ALBA BLAJ (román) 1:3 (–20, –16, 13, –18)
Érd Aréna, 650
néző. V: Ferreira (portugál), Kurtiss (lett)
VASAS:
KOSTELANSKÁ 15, Kalicsanin 7, Villám L. 2, Török K. 15, Abdülazimova 5, Tiemi 1
Csere:
JUHÁR D., Mihály D. (liberók), KJELSTRUP 18, Dékány, Bleicher R., Gyimes
Edző:
Jakub Gluszak
ALBA BLAJ:
Gommans 6, NINKOVICS 12, STOLTENBORG 5, Busa 9, M. ALEKSZICS 11, BACIU 22
Csere:
SZ. POPOVICS (liberó), Knip, Csirovics, Gamma, Edző: Darko Zakocs
Az eredmény alakulása.
1. játszma: 0:3, 1:6, 6:8, 7:13, 10:20, 16:24. 2. játszma: 1:0, 7:8, 10:15, 12:20, 14:24. 3. játszma: 3:0, 9:3, 13:3, 21:9, 24:13. 4. játszma: 2:2, 4:8, 10:14, 16:16, 24:17
MESTERMÉRLEG

Jakub Gluszak:
– Talán túl későn kezdtünk el úgy játszani, ahogyan az elejétől szerettünk volna. Az első két szettben túl sok hibát követtünk el, aztán a harmadiktól harcoltunk és a terveink szerint röplabdáztunk. A negyedik felvonásban tizenhét tizenhatig közel voltunk az ellenfélhez, de aztán megint sokat rontottunk. Összességében elégedett vagyok, mert a lányok nem adták fel, és a legvégéig küzdöttek.
Darko Zakocs:
– Az elejétől irányítottuk a mérkőzést, ám nem tudom, mi történt a csapatommal a harmadik játszmában. A lányok talán túlságosan megnyugodtak a vezetés után, de összességében jobban játszottunk, mint a Bajnokok Ligája eddigi mérkőzésein, fontos, hogy a két vereség után nyertünk.

Kedden játszották
Nantes VB (francia)–A. Carraro Imoco Conegliano (olasz) 0:3 (-22, -18, -22)

 

AZ ÁLLÁS
1. Conegliano 3 2 1 9:02 8
2. Nantes 3 2 1 6:04 6
3. Alba Blaj 3 1 2 4:07 3
4. VASAS 3 1 2 3:09 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik