Női röpi Extraliga: sorozatban ötödször bajnok a Békéscsaba

Roska Emese BoglárkaRoska Emese Boglárka
Vágólapra másolva!
2018.05.11. 19:42
A címvédő Békéscsaba legyőzte a Magyar Kupa-győztes Nyíregyházát a női röplabda Extraliga döntőjének negyedik mérkőzésén, így a párharcot 3–1-re megnyerte, és sorozatban az ötödik évben ünnepelhetett.
A MÉRKŐZÉS LEGJOBB PILLANATAI – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A MÉRKŐZÉS LEGJOBB PILLANATAI – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

Kiabált, biztatott, az időkérés közben felsőtesttel a zenére táncolt, olykor örömében vagy mérgében felpattant a helyéről, majd horvátul magyarázott (káromkodott?) – Lucija Mlinar úgy volt a békéscsabai csapat legaktívabb tagjainak egyike, hogy csupán a sajtónak fenntartott asztalnál kapott helyet. A horvát játékos – most már kijelentő módban fogalmazhatunk – sérülés miatt a teljes döntőt kihagyta, de amit tehetett, a partvonalra kárhoztatva megtett a sikerért (a helyén ismét Glemboczki Zóra kapott szerepet).

A társak pedig a pályára pakolták ki a szívüket – mondanánk, hogy tudásuk legjavát is, ám a döntőnek megfelelően nem elsősorban a játék színvonala, hanem küzdelmessége dominált a női röplabda-bajnokság fináléjának negyedik, utolsónak bizonyuló mérkőzésén.

Az ötödik bajnoki címére hajtó Békéscsaba a célhoz méltó elánnal kezdett, így Hollósy László, a nyíregyháziak edzője már 5:1-es hátrányban időt kellett kérjen, de tanítványai a játszma hajrájáig néhány pontos különbségen tartották az ellenfelet. Ekkor azonban a Szanja Kalicsanin vezette hazai sánc jobban összeállt, az egykori csabai közönségkedvenc, Tatjana Matics nyitásaival pedig 20:20-nál egyenlített a házigazda. Roppant küzdelmes labdamenetek következtek, a hazaiak azonban nem tudták átvenni a vezetést, Matics rontása pedig az elmúlt évvel ellentétben most a békéscsabai szurkolótábort ugrasztotta talpra örömében.

„Sok a hiba fogadásban, de közel vannak egymáshoz a csapatok, még bármi megtörténhet" – jegyezte meg Jan De Brandt szövetségi kapitány, aki áprilisi Magyarországra érkezése óta kis túlzással minden röplabda-találkozón felbukkan. Igaz, a szakember kapitányi szemmel nem túl sok örömét lelhette a meccsben, hiszen jóval kevesebb magyar, mint külföldi kapott lehetőséget a két csapatban.

Persze volt miért csettintenie, hiszen aki játszott, jól teljesített. Például Kalotai Zsófia egészen remek blokkjával lett 19:18 az állás a Nyíregyházának, amely az első szettel ellentétben a másodikban többször is vezetett. Rövid időre ismét érkezett a mezőnybe az egyébként liberó Szpin Renáta, hogy Molcsányi Ritával együtt stabilabbá tegye a fogadást. 20:19 után tévesen out-nak ítélt nyíregyházi labdával egyenlített a Békéscsaba – a momentum miatt még a szünetben is méltatlankodott Kósa Árpád klubelnök –, de ez sem szegte a nyíregyháziak kedvét. Csakhogy a Dobi Edina és Glemboczki Zóra alkotta sánc már a 2:0-s játszmaelőnyt jelentette.

Küzdött a Nyíregyháza, a héten érettségiző Tóth Fruzsina olykor elképesztően szedte fel a labdát, ám valahogy mégsem látszott elképzelhetőnek, hogy kiengedi kezéből a győzelmet a címvédő. A békéscsabaiaknak a végén már minden bejött, ellenállhatatlanul játszottak, Lucia Fresco, az argentin ütő remek megoldások után csaphatott örömében a levegőbe. A szurkoló Mlinar kis túlzással a teljes szettet állva töltötte, ahogyan a békéscsabai tábor is, amely a klub sorozatban ötödik bajnoki címét ünnepelte.

A játékosok levegőbe dobálták Kormos Mihály, majd saccra kétszáz fotóra álltak össze, a legtöbbön ötöst adva a világnak – a viharsarki klub sorozatban az ötödik bajnoki címét szerezte meg.

RÖPLABDA
NŐI EXTRALIGA
DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS

FATUM-NYÍREGYHÁZA–LINAMAR-BÉKÉSCSABAI RSE 0:3 (–21, –23, –14)
Nyíregyháza, 1800
néző. V: Mezőffy, Tillmann
NYÍREGYHÁZA:
Kalotai 6, Valdez 5, Fernández 9, Kalicsanin 5, G. Francesco 2, MATICS 11. Csere: TÓTH F. (liberó), Kotormán, Villám 3, Rutarová.
Edző:
Hollósy László
BÉKÉSCSABA:
Koseková 3, Ivanovics 7, Bodnár 7, FRESCO 21, Glemboczki 4, DOBI 9. Csere: MOLCSÁNYI (liberó), Szpin, Nagy E., Szedmák 1
Edző:
Kormos Mihály
Az eredmény alakulása.
1. játszma: 1:5, 8:9, 13:17, 20:20, 21:23. 2. játszma: 3:1, 4:5, 7:7, 8:11, 16:16, 20:19, 23:23. 3. játszma: 0:3, 3:9, 7:9, 9:13, 12:21, 14:24
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye:
3–0 a Békéscsaba javára
MESTERMÉRLEG
Hollósy László:
– Furcsa lesz, amit nyilatkozom, de most értékelődik fel a kupagyőzelmünk, az tényleg nagy siker volt. A pozitív elemeket kell kihozni az idényből. Nagy utat jártunk be a lányokkal, noha csak két hónapja csöppentem bele a munkába. Mérhetetlenül nagy büszkeség, amit elértünk, és olyan kapocs köt minket össze, amelyet már soha senki nem vehet el tőlünk. Ez most a kupa volt, de legalább van célunk, miért kell dolgoznunk jövőre.
Kormos Mihály:
– Nagyon szépen felkészültünk, Lucija Mlinar nélkül is határozott játékot produkáltunk. Öt magyar bajnoki cím, és hogy idáig eljutottunk... elképesztő! Elképesztő, hogy Baran Ádámmal és Nagy Attilával felépítettük a klubot. Elnézést azoktól a játékosoktól, akiket ezúttal nem tudtam játszatni a döntőben, noha annyit dolgoztak, hogy megérdemelték volna. Leiszt Máté is óriási munkát végzett, nem is a segítőm volt, két vezetőedző dolgozott a csapattal.

EXTRALIGA, VÉGEREDMÉNY
1. Linamar-Békéscsabai RSE (Bodnár Dorottya, Dobi Edina, Lucia Fresco, Glemboczki Zóra, Kszenija Ivanovics, Barbora Koseková, Ludmán Réka, Lucija Mlinar, Molcsányi Rita, Nagy Eszter, Pekárik Eszter, Petőváry Panni, Petrenkó Brigitta, Szedmák Réka, Szpin Renáta),
2. Fatum-Nyíregyháza, 3. UTE, 4. Jászberény, 5. 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem, 6. Vasas Óbuda

NB I, VÉGEREDMÉNY
7. MTK Budapest, 8. Hungast-Haladás Szombathely, 9. Penta Gödöllő RC, 10. Budaörsi DSE, 11. TFSE, 12. Palota RSC

A női NB I-ben az alapszakasz 7–12. helyezettje szerepel, az 1–6. helyen végzők az Extraliga keretében játszanak.

A bajnokok 2007 óta:
2007: Betonút-NRK Nyíregyháza
2008: Vasas SC-Opus Via-Óbuda
2009: BSE-FCSM
2010: Vasas-Duna Autó-Óbuda
2011: BSE-FCSM
2012: Vasas-Óbuda-Hofeka
2013: Vasas-Óbuda
2014: Linamar-Békéscsabai RSE
2015: Linamar-Békéscsabai RSE
2016: Linamar-Békéscsabai RSE
2017: Linamar-Békéscsabai RSE
2018: Linamar-Békéscsabai RSE

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik