Női röpi Eb: Megkönnyeztem, hogy itthon játszhattunk! – Szakmáry

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2019.08.30. 09:33
A csoportkör után véget ért az Európa-bajnokság a magyar női röplabda-válogatottnak. Nyilván van hiányérzete a csapatnak, hogy nem sikerült elérnie a célt, azaz a nyolcaddöntőbe kerülést, de Bleicher Réka, Németh Anett és Szakmáry Gréta is arról beszélt az NSO Tv-nek, hogy mennyire élvezte, hogy hazai közönség előtt léphetett pályára. 

„Nemcsak nekem, de az egész magyar röplabdázásnak hihetetlenül sokat jelentett, hogy Budapesten Eb-csoportkört rendeztek – mondta Szakmáry Gréta. – Megkönnyeztem. Sajnos az eredmény nem úgy sikerült, ahogy terveztük, de hogy Magyarországon, a Papp László-sportarénába ennyi szurkoló jött el, és fantasztikus hangulatot csináltak, ettől a hideg is kiráz. Öröm volt itthon játszani, és remélem, mostantól minden mérkőzésünkön ennyien lesznek.”

Az észtek elleni győzelem mellett a horvátok elleni utolsó szettre emlékeznek vissza a legszívesebben a lányok, valamint a hollandok elleni meccs utáni búcsú – amikor a pályafutását befejező Bokorné Liliom Ritától és Sándor Renátától is elköszönt a csapat és a közönség – is örök emlék marad.

NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG
5. FORDULÓ

HOLLANDIA–MAGYARORSZÁG 3:0 (17, 13, 15)
Papp László Budapest Sportaréna, 2700
néző.V:Ovuka (bosnyák), Sarikaya (török)
HOLLANDIA:BUIJS12,Belien7,SLÖETJES18,Daalderop5,DE KRUIJF13,Bongaerts2. Csere:Schoot (liberó), Lohuis, Jasper4,Plak2,Dijkema.Szövetségi kapitány:Jamie Morrison
MAGYARORSZÁG:Sándor2,Nagy E.1,Bokorné Liliom3,Szakmáry5,Pekárik3,Tálas.Csere:TÓTH F. (liberó), Bleicher R.3,Török K.1,Dékány3,SZERENCSÉS-MIKLAI5,Gyimes1,Németh A.3. Szövetségi kapitány:Jan De Brandt
Az eredmény alakulása.1. játszma:3:1, 6:6, 11:7, 17:11, 20:14, 24:17.2. játszma:4:1, 9:3, 10:9, 17:10, 21:11, 24:12.3. játszma:0:3, 6:9, 10:9, 14:11, 24:15
MESTERMÉRLEG
Jamie Morrison:
– Jó ez a magyar válogatott, erősen szervált. Mi remekül végrehajtottuk, amit elterveztünk, két és fél szettig mindenképpen, elégedett vagyok a mérkőzéssel. A csoportkörrel is, elképesztően sok meccset játszottunk az elmúlt időszakban, igyekeztem forgatni a csapatot. Remek játékosaim vannak, büszke vagyok rájuk.
Jan De Brandt:– Kár, hogy nem tudtuk megnyerni a románok elleni mérkőzést. Minden szettben közel voltunk hozzájuk, ha sikerül akkor győznünk, sokkal nyugodtabbak lettünk volna, és kényelmesebb helyzetből vártuk volna a folytatást. A horvátok, az azeriek és a hollandok túl erősek nekünk, nem voltunk elég jók ehhez a szinthez.

A csoport végeredménye:1. (és továbbjutott) Hollandia 5 győzelem/0 vereség, 2. (és továbbjutott) Azerbajdzsán 4/1, 3. (és továbbjutott) Horvátország 3/2, 4. (és továbbjutott) Románia 2/3, 5. Magyarország 1/4, 6. Észtország 0/5

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
A-CSOPORT
Bulgária–Finnország 3:0
(15, 14, 21)
Szerbia–Törökország 3:1(–23, 19, 22, 22)
B-CSOPORT
Ukrajna–Portugália 3:0(22, 15, 20)
Lengyelország–Olaszország 3:2(14, –19, –13, 21, 12)
C-CSOPORT
Azerbajdzsán–Románia 3:0(15, 14, 21)
D-CSOPORT
Oroszország–Szlovákia 3:0(14, 9, 12)
Svájc–Fehéroroszország 3:1(–19, 18, 27, 21)

A MAGYAR NŐI RÖPLABDA-VÁLOGATOTT KERETE

Feladók:Bleicher Réka(Újpesti TE),Tálas Zsuzsanna(Swietelsky-Békéscsabai RSE)
Ütők:Bokorné Liliom Rita(Újpesti TE),Dékány Bernadett(Vasas Óbuda),Szerencsés-Miklai Zsanett(1. MCM-Diamant Kaposvár),Németh Anett(Coastal Carolina University – Egyesült Államok),Sándor Renáta(Allianz MTV Stuttgart – Németország),Szakmáry Gréta(SSC Palmberg Schwerin – Németország),Török Kata(Vasas Óbuda)
Centerek: Gyimes Zsófia(Kansas State University – Egyesült Államok),Nagy Eszter(Rote Raben Vilsbiburg – Németország),Pekárik Eszter(Swietelsky-Békéscsabai RSE)
Liberók: Molcsányi Rita(Swietelsky-Békéscsabai RSE),Tóth Fruzsina(Fatum-Nyíregyháza)

A NŐI RÖPLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG CSOPORTJAI
A-csoport (Ankara):
Törökország, Szerbia, Bulgária, Franciaország, Finnország, Görögország
B-csoport (Lódz):Lengyelország, Olaszország, Belgium, Ukrajna, Portugália, Szlovénia
C-csoport (Budapest):MAGYARORSZÁG,Hollandia, Horvátország, Azerbajdzsán, Románia, Észtország
D-csoport (Pozsony):Szlovákia, Oroszország, Németország, Fehéroroszország, Spanyolország, Svájc

AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG PROGRAMJA ÉS EREDMÉNYEI ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik