Női röpi BL: egyetlen párharc választja el a Vasast a főtáblától

Roska Emese BoglárkaRoska Emese Boglárka
Vágólapra másolva!
2019.10.15. 20:21
null
Az albán Tirana vagy a bosnyák Brcko lesz a Vasas Óbuda ellenfele (Fotó: Török Attila)
Könnyed sikerrel jutott a női röplabda Bajnokok Ligája-selejtező utolsó fordulójába a Vasas Óbuda, amelynek egy párharcot kell nyernie a főtáblás szereplésért.

 

Kedden este, a Vasas Óbuda Bajnokok Ligája-selejtezős meccsén az átlagosnál is nagyobb veszélyben voltak az alapvonal mögött állók a Ludovika Arénában.

A röplabdameccsek előtti bemelegítéskor eleve nem életbiztosítás a játéktér mellett kóricálni, mert a női mérkőzéseken is képesek olyan erővel megütni a labdát, hogy ne legyen kellemes találkozni vele. Ezúttal azonban még inkább oda kellett odafigyelni: a montenegrói Luka Bar lelkes fiataljai aranyosak, szimpatikusak, csak éppen már a kezdés előtt ügyetlenkedtek sokat, a meccsen meg az ellenfél Vasas támadásakor fogadtak olyan gyengén, hogy a máskor a mezőnyvédekezésben alakadó labdák vágódtak ki.

MEGVALÓSÍTOTTÁK

Gyimes Zsófia, a Vasas centere:
„Az edzőnk azt mondta nekünk, a bajnok ismérve, hogy bármelyik csapat ellen maximálisan odateszi magát, és olyan nagy arányban győzi le, amennyire csak képes, így megtisztelve őt. Sikerült, megvalósítottuk, amit terveztünk. A párharc segített abban, hogy önbizalmat szerezzünk a bajnokság rajtja előtt, hiszen az idegenbeli meccs volt az első hivatalos tétmérkőzésünk. Összehozott minket, tudjuk, képesek vagyunk nyerni, így kell játszani a folytatásban is.”

Persze magyar szempontból senki sem vágyott különösebben nagyobb ellenállásra, végtére is az a lényeg, hogy egy lépéssel – és ha már a meccsekkel zsúfolt időszakban lehetséges, minél könnyedebb lépéssel – kerüljön közel a főtáblához a Vasas Óbuda női röplabdacsapata a Bajnokok Ligájában.

Az első szettben olykor egészen antiröplabdás, színvonaltalan megoldásokat láttunk: esetlen feladások, gyenge fogadások, bizonytalan támadás-befejezések jellemezték a montenegróiakat. A másik oldalnak sem volt könnyű dolga, nehéz brillírozni, amikor ennyire gyenge az ellenfél. A brazil feladó, Ana Tiemi jó nyitássorozatával aztán 19:8-ra elhúzott a Vasas, az ellenfél rutinos mestere, Vladimir Milacsics két időkérése között például a csapata egyetlen pontot sem szerzett.

A gyorsan megnyert első játszmát csak valamivel küzdelmesebb második követte, így aztán Jakub Gluszak, a hazaiak lengyel mestere már a pénteki, Békéscsaba ellen bajnoki rangadóra ügyelve elkezdhette pályára küldeni cseréit: a 24. születésnapját a meccsnapon ünneplő Bleicher Rékát, Villám Lillát, majd Ambrosio Melanit. Koncentrálni azért kellett, így amikor a vendégek már 17 szerzett pontnál jártak, az időkéréskor a pillanatra elhallgató zene helyett tökéletesen hallottuk Gluszak türelmetlen magyarázását. Cserében játékosai pillanatok alatt behúzták a játszmát, és meg is nyerték a párharcot.

Végül – a várakozásoknak megfelelően – megint alig több mint egy óra alatt nyert a Vasas, szerdán este pedig az is eldől, az első meccsen 3:1-re győztes albán Tirana vagy a bosnyák Brcko lesz az ellenfél a BL-főtáblára jutásért.

NŐI RÖPLABDA BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Vasas Óbuda–Luka Bar (montenegrói) 3:0
(10, 19, 16)
Budapest, Ludovika Aréna, 400 néző. V: Boulanger (belga), Michlic (lengyel).
Vasas: Ana Tiemi 1, Kostelanská 13, Kalicsanyin 5, Kjelstrup 10, Dékány 6, Gyimes 9. Csere: Juhár, Mihály (liberók), Bleicher, Villám 4, Ambrosio 5, Török 8, Hajós. Vezetőedző: Jakub Głuszak
Luka Bar: Tvrdiszics 2, Burzanovics 11, Csarapics 3, Vukovics 9, Petrovics 5, Vukoszlavcsevics 1. Csere: Csenovics (liberó), Durakovics, Raznatovics. Vezetőedző: Vladimir Milacsics
Az eredmény alakulása: I. játszma: 5:2, 8:7, 19:8, 24:9. II. játszma: 4:0, 11:3, 17:11, 22:14, 24:17. III. játszma: 2:2, 7:4, 9:7, 17:9, 20:14, 24:14.
MESTERMÉRLEG
Jakub Gluszak: – Talán nem a mi szintünkön van a Luka Bar, de jó ellenfél volt, hiszen a játékosaink többsége még nem játszott a Bajnokok Ligájában, szükség van arra, hogy megtapasztalják az atmoszférát. Elégedett vagyok, hogy mindkét mérkőzést három nullára nyertük meg. Nem mondom, hogy jobb lenne egyik vagyok másik ellenfél, akármelyik következik, alaposan felkészülünk rá.
Vladimir Milacsics: – Elismerésem a Vasasnak, sok sikert kívánok a folytatásra. Ami minket illet, a fiatalok alkotta csapatunktól senki sem várhatta el, hogy továbbjusson, még a szettnyerés is nagy teljesítmény lett volna. Tapasztalatszerzésnek számított mindkét mérkőzés.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik