A Palota nyerte a legendás edzők rangadóját

2009.10.04. 12:25
Címkék
A női röplabda NB I alapszakaszának harmadik fordulójában a Palota-Böllhoff hazai pályán 3:0-ra győzött a TFSE ellen. Előbbit a XX. század legjobb magyar női röplabdázója, Szalayné Sebők Éva irányítja, míg a TFSE-t az ő egykori mestere, Dr. Kotsis Attiláné.

 

A mérkőzés végén Dr. Kotsis Attiláné (balra) gratulálhatott Szalayné Sebők Évának (Fotó: Oszvald György)
A mérkőzés végén Dr. Kotsis Attiláné (balra) gratulálhatott Szalayné Sebők Évának (Fotó: Oszvald György)

Nem lehet elég korán érkezni... Hiába lép be hetvenöt perccel a Palota–TFSE mérkőzés kezdete előtt az ember a rákospalotai Károly Róbert Kereskedelmi Szakközépiskola tornacsarnokába, a találkozó főszereplőit nem tudja megelőzni. A hazaiak edzője, Szalayné Sebők Éva, valamint a vendégek mestere, Dr. Kotsis Attiláné már háromnegyed tízkor ott áll a pálya szélén, és beszélget! A játékosok még az autóban, a buszon vagy a villamoson ülnek, amikor a két élő röplabdalegenda már a helyszínen várja a kezdést. Ezúttal kétségtelenül ők a főszereplők, mindenki rájuk kíváncsi. Szinte minden nap lehet őket látni, amikor esténként edzést tartanak, vagy hétvégén az éppen aktuális meccsen irányítják csapatukat, ez az alkalom mégis más, mint a többi. Most egymás ellen vezetik együttesüket.

Micsoda sikereknek voltak ők részesei! A magyar röplabdasport legcsodálatosabb aranykora volt az, amikor a női válogatott rendszeresen éremért játszott az olimpián, a világ- és az Európa-bajnokságon! Klasszisjátékosok akkoriban mindig voltak, a feltételek mindig adottak voltak, de ilyen parádés eredményeket csak Gabi néni tudott elérni a nemzeti csapattal, amelynek egyik kulcsfigurája éppen Sebők Éva volt. A XX. század legjobb magyar női röplabdázója. Micsoda egyéniségek! De a maiak, az ő jelenlegi játékosaik vajon tudják, hogy kik ők valójában? Átérzik a jelentőségét annak, hogy kiktől kapják a szakmai tanácsokat nap mint nap?

Dr. Kotsis Attiláné és Szalayné Sebők Éva beszélget. Jókedvűen, szenvedélyesen beszélgetnek. Természetesen a röplabdáról. A régi nagy sikerekről, az emlékekről és a napjainkban kialakult helyzetről, amely méltatlan a régi idők sikereihez. Igen ám, a politikai és a társadalmi rendszer megváltozott, a körülmények és a lehetőségek soha nem lesznek olyanok, mint akkoriban. És az emberek sem! De ezen az aranykor hősei, a legendák felülkerekednek, és napjainkban is aktívan, eredményesen dolgoznak ugyanabban a városban, egymástól néhány kilométerre. És ez a legfontosabb a magyar röplabdasport számára! Ha ők nem adják fel, ne adja fel senki!

Jönnek a játékosok, bemelegítenek, aztán kezdődik a meccs. Szalayné az oldalvonal mellett állva irányítja a Palota csapatát, Kotsisné a kispadon ül, de túlkiabál mindenkit. Jól játszanak a hazaiak, Szalayné remekül összerakta az együttest, amely tehetséges fiatalok, illetve rutinos játékosok tökéletes elegye. Az edző büszkesége, a 19 éves Oláh Vivien ezúttal is remekel, simán vezet a Palota. Folyamatosan nő a különbség, a TFSE mégsem játszik rosszul. Egy játékelemben hibáznak sokat a vendégek, méghozzá a befejezésben. Hiába van a kezükben a labda, hiányoznak az erős, pontos ütések, így könnyedén visszatámadhat a rivális. Gabi néni időt kér, felpattan a székből, magyaráz, de a vereséget így sem kerülheti el csapata.

Hatvan perc elmúltával véget ér a találkozó. Nem boldogok a TF-es lányok, de hisznek az edzőjüknek, aki már korábban elmondta, hogy a szezon első fele valószínűleg nem az ő diadalmenetükről marad majd emlékezetes. Tavaszra érik majd be a munka gyümölcse, akkor jönnek majd a jó eredmények, és nem fog kiesni az együttes az NB I-ből. Ha ő mondja, elhiszik a lányok. Kinek higgyenek a magyar röplabdasportban, ha nem neki?

Lassacskán kiürül a terem, készül még néhány fénykép és interjú, aztán a két főszereplő, a két legenda egy öleléssel elbúcsúzik egymástól, majd sietve távoznak. Most már nem érnek rá a múlton merengeni. Az egyikük hatvan, a másik nyolcvanegy éves, de sok dolguk van még a röplabdapályák mellett!

RÖPLABDA 
NB I, nők, alapszakasz, 3. forduló
Palota-Böllhoff–TFSE 3:0 (15, 15, 12)
Legfrissebb hírek

Nyert a listavezető MTK, kilencet vágott a Honvéd a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
25 perce

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
29 perce

Negyven lövésből egy gólt sem szerzett a Fehérvár

Jégkorong
51 perce

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
57 perce

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
1 órája

Női kézi Eurokupa: a mieink a románokkal játszanak a bronzéremért

Kézilabda
1 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
1 órája

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
1 órája