KARÁDI ZOLTÁN 2017.07.11 13:27 Frissítve: 2017.07.11 13:53

8000 euró a tét – nagyszabású strandröplabdatorna Siófokon

Az eddigi legnagyobb szabású hazai rendezésű nemzetközi strandröplabda-esemény lesz a héten Siófokon. Július 13-tól 16-ig, csütörtöktől vasárnapig pattog a labda a Beach Arénában, ahol 24-24 páros méri össze tudását az Európai Röplabda-konföderáció (CEV) szatelitversenyén, amelyen a 8000 eurós (nagyjából két és fél millió forintos) összdíjazás mellett világranglistapontokért küzdenek a versenyzők.

Az eddigi legnagyobb szabású hazai rendezésű nemzetközi strandröplabda-eseményre kerül sor Siófokon (Fotó: Szőcs Pál)

 

Ezzel párhuzamosan kerül sor a jövő évi, argentínai ifjúsági olimpia strandröplabdaversenyének egyik selejtezőjére is. Előbbin négy-négy, utóbbin egy-egy magyar páros indul.

Az e heti versenyre ingyenes a bejutás, csak a strandbelépőt kell kifizetniük az érdeklődőknek. A verseny csütörtök délután a selejtezővel kezdődik, amelyen egy-egy magyar páros indul, majd péntektől a 16-os főtábla küzdelmeit rendezik reggel kilenc órától. A nők döntője szombaton, a férfiaké vasárnap lesz, és az érdeklődők a legjobb magyar párosok mellett az európai elit legjobbjait is megnézhetik.

„Célunk, hogy a világon az egyik legnépszerűbb sportágnak számító strandröplabda idehaza is az érdeklődés középpontjába kerüljön, erre a legjobb lehetőség, ha egy ilyen versennyel házhoz hozzuk a sztárokat – mondta Bánki Ágnes, a szövetség strand- és szabadidős bizottságának elnöke. – Szeretnénk pontszerzési lehetőséget biztosítani a legjobb magyar versenyzőknek is, hogy megkezdhessük a felzárkózást az európai élmezőnyhöz. Bízunk benne, hogy sokan kijönnek szurkolni a magyar párosoknak, és a döntőkre is rengeteg érdeklődőt várunk.”

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.07.11 13:24:02

Röplabda KARÁDI ZOLTÁN

A Beach Arénában a pénzdíjazás mellett világranglistapontokért is küzdenek a versenyzők.

2017.03.03 14:51:59

Röplabda PAPP BÁLINT

A női röplabda-válogatott új szövetségi kapitánya kezdi megérteni a hazai viszonyokat.

2016.12.04 20:47:50

Röplabda MTI

Jan De Brandthoz hasonló kvalitásokkal rendelkező szakvezetőt keresnek a csapat élére.

2016.10.03 19:54:14

Röplabda nemzetisport.hu

„Nem akartam meggyilkolni őket, így alakult” • Szörnyű leszámolás lett egy üzleti vitából.

2016.04.28 13:26:15

Röplabda nemzetisport.hu

A veretlenül kivívott bajnoki cím után a Bajnokok Ligája kapuján is beléphet a BRSE.