Női röplabda BL: a Conegliano otthonában kezd a Vasas

Vágólapra másolva!
2022.11.18. 12:30
null
December 7-én kezdik meg a BL-szereplést (Fotó: Vasas Óbuda)
A tavasszal döntős olasz Conegliano otthonában kezdi meg szereplését a női röplabda Bajnokok Ligájában a Vasas Óbuda.

 

A fővárosiak – akik a selejtezőben a belga bajnok Gentet és a spanyol aranyérmes La Lagunát is játszmaveszteség nélkül búcsúztatták – december 7-én lépnek pályára az olasz bajnoki címvédő vendégeként. A Vasas három idénnyel ezelőtt, a klub első BL-szereplésekor is Coneglianóban kezdett, ahol hatalmas bravúrral pontot szerzett.

A görög Jannisz Atanaszopulosz edzette bajnok és kupagyőztes Vasas idén még egy mérkőzést játszik, december 20-án a BL-ben számára hazai pályának számító Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban fogadja a lengyel Rzeszówot. A csoport negyedik tagja a francia bajnok Mulhouse, mellyel hazai pályán január 11-én, idegenben február 8-án csap össze a Vasas. Az öt kvartett első helyezettjei egyből negyeddöntőbe jutnak, az öt második és a legjobb csoportharmadik egy plusz kört játszik a nyolcba kerülésért, míg a másik négy csoportharmadik a második számú sorozat, a CEV Kupa negyeddöntőjében folytathatja szereplését.

A Vasas Óbuda BL-főtáblás programja:
December 7., szerda 17.00: A. Carraro Imoco Conegliano (olasz)–Vasas Óbuda
December 20., kedd 18.15: Vasas Óbuda–Developres Rzeszów (lengyel)
Január 11., szerda 18.15: Vasas Óbuda–Volley Mulhouse Alsace (francia)
Január 17., kedd 18.00: Developres Rzeszów–Vasas Óbuda
Január 31., kedd 18.15: Vasas Óbuda–A. Carraro Imoco Conegliano
Február 8., szerda 19.00: Volley Mulhouse Alsace–Vasas Óbuda

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik