Férfi röpi Extraliga: elfogadták a Kaposvár óvását, elvették a Kecskemét győzelmét

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.11.15. 17:47
null
A Fino Kaposvár 3:0-s eredménnyel megkapta a Kecskeméti RC elleni mérkőzést (Fotó: Bujdos Tibor/Észak-Magyarország)
A Fino Kaposvár megóvta a vasárnapi, Kecskemét elleni férfi röplabda Extraliga-mérkőzést, amelyet a sportági szövetség (MRSZ) a magyar játékosok szerepeltetésére vonatkozó szabály megsértése miatt 3:0-s végeredménnyel a somogyiak javára írt jóvá.

 

Az MRSZ honlapján megjelent állásfoglalás szerint „a Kecskeméti Röplabda Kft. sportszervezet Kecskeméti RC nevű csapata a 2021. november 14-én rendezett Kecskeméti RC–Fino Kaposvár mérkőzés negyedik játszma 11:18-as állásnál megsértette a versenykiírás 11.3.3. pontjának következő előírását: a felnőtt Extraligában a bajnoki mérkőzéseken két magyar állampolgársággal és magyar eredeti szövetséggel rendelkező játékosnak mindig a pályán kell lennie".

A közlés szerint az akkor pályán lévők közül ennek a feltételnek csak Gebhardt Áron liberó felelt meg, emiatt a mérkőzés eredeti végeredményét – 3:2 a Kecskemét javára – a szövetség megsemmisítette.

Az MRSZ versenyirodája hozzáteszi, hogy a határozat ellen nyolc naptári napon belül fellebbezés nyújtható be.

RÖPLABDA
FÉRFI EXTRALIGA, 5. FORDULÓ
ALAPSZAKASZ

Kecskeméti RC–Fino Kaposvár 0:3 – óvás után

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik