Röplabda: „Ez a csapat képes lesz szívvel-lélekkel küzdeni a győzelemért és egymásért!”

hunvolley.hu hunvolley.huhunvolley.hu hunvolley.hu
Vágólapra másolva!
2021.08.18. 11:59
Török Kata még csak 23 éves, de már a harmadik Európa-bajnokságára készül, Gyimes Zsófiának a második kontinenstornája lesz a mostani, míg Juhár Dalma újonc a keretben. Mindhárman budapesti klubot erősítenek: Török és Juhár a Vasas, Gyimes az UTE játékosa, de rajta is volt korábban piros-kék mez. A szimpatikus hármast a szombathelyi edzőtábor utolsó napjaiban sikerült megszólaltatnia a hunvolley.hu-nak.

Kata és Dalma! Azt gondolom, kijelenthető, hogy a mostani válogatott a Vasas Óbudára épül. Ti hogyan élitek meg, hogy több klubtársatok is itt van a csapatban?Kata és Dalma! Azt gondolom, kijelenthető, hogy a mostani válogatott a Vasas Óbudára épül. Ti hogyan élitek meg, hogy több klubtársatok is itt van a csapatban?

T. K.: Nagy büszkeség a klubnak, hogy az új igazolásokkal együtt öt játékosa is tagja a válogatott keretnek. Dalma és én pedig már kislánykorunk óta a Vasasnál röplabdázunk. Azáltal, hogy többen is itt vagyunk a Vasasból, kicsit könnyebb, kényelmesebb volt megtalálni a közös hangot, s mondhatjuk, hogy össze is vagyunk szokva.

J. D.: Extra büszkeség, hogy a Vasasból kerülhettem be a válogatottba, ezzel egy álmom vált valóra. Valóban könnyebbség volt – pláne újoncként – úgy érkezni a nemzeti csapathoz, hogy sok embert ismertem már.

Az Európa-bajnokságra való felkészülést milyennek ítélitek meg? Most már azért hosszú hetek, hónapok óta együtt dolgoztok.

Gy. Zs.: Hogyha az Eb-selejtezőket is beleszámoljuk, akkor valóban hosszú ideje tart már a közös munka, hisz a válogatott program áprilisban kezdődött. Júliustól pedig már kifejezetten az Eb-felkészülés zajlik, edzőmeccsekkel, amelyek jól sikerültek, és úgy érzem, hogy egészséges önbizalommal, jól összeszokva várhatjuk az Európa-bajnokságot.

J. D.: Nehéz és kemény négy hónap van mögöttünk, mindenki rajtra kész, ez már tényleg a felkészülés záró szakasza. Kicsit már türelmetlen is vagyok, persze aludni tudok azért, de most már jó lenne ott lenni és elkezdeni a tornát.

Miben erős ez a mostani válogatott, hogy látjátok?

J. D.: Bár számomra még minden új, így nincs összehasonlítási alapom, az biztos, hogy ez a csapat képes lesz szívvel-lélekkel küzdeni a győzelemért és egymásért. Remélem, hogy sikerül továbbjutnunk a csoportkörből, ez a célunk. Látva a csoportunkat, nehéz, ám nem lehetetlen feladat elérni a nyolcaddöntőbe kerülést.

T. K.: Én is bízom a jó szereplésben, a csapatban megvannak ehhez a megfelelő emberek. Nekem ez már a harmadik Európa-bajnokságom lesz, emlékszem, az elsőn még csak nyitni cseréltek be, aztán Budapesten már több játéklehetőséget kaptam, most pedig már folyamatosan élvezem a szövetségi kapitány bizalmát, amit szeretnék – az Eb-selejtezőkhöz hasonlóan – eredményes és jó játékkal meghálálni. Úgy érzem, hogy az előző két Európa-bajnokság során sokat tanultam, s ezeket a tapasztalatokat szeretném átvinni a zadari pályára...

Gy. Zs.: Erősség, hogy megfelelő a fiatal és a rutinosabb játékosok aránya a keretben. Épp ezért az együttesben rengeteg energia rejlik, mindenkiben nagy a bizonyítási vágy, a lelkesedés, s emellett megvannak azok a stabil játékosaink, biztos embereink is, akik a többéves tapasztalatukkal nagyon sokat segítenek, erőt adnak és nyugalmat árasztanak.

Többen megjegyezték a csapattársak közül, hogy Gyimes Zsófi és Török Kata is a legjobban nyitó játékosok közé tartozik ebben a válogatottban. Zsófi, honnan ez a jó szerva?

Gy. Zs. Már amikor az Egyesült Államokban légióskodtam, akkor is volt egy jónak nevezhető szervám. A technikája nem nagy trükk, sokkal inkább a mentális részén van a hangsúly, tudnod kell úgy nyitni, hogy legyen benne rizikó, s ilyenkor ugyan benne van a hiba lehetősége is, de ha jól sikerül, akkor pontot csinálsz belőle. A lényeg, hogy találd el jól labdát, legyen minél közelebb a hálóhoz, szálljon minél gyorsabban, s akkor már nem lesz egyszerű a túloldalon megfogni...

 

A NŐI VÁLOGATOTT EURÓPA-BAJNOKI KERETE     
Feladók: Bagyinka Fanni (Újpesti TE), Király-Tálas Zsuzsanna (Vasas Óbuda)
Ütők: Kiss Gréta (Szent Benedek Balatonfüred RA), Németh Anett (SC Potsdam, német), Pallag Ágnes (VfB Suhl, német), Szakmáry Gréta (Aydin Büyüksehir Belediyespor, török), Szűcs Kinga (klub nélküli) Török Kata, Vezsenyi Adrienn (mindkettő Vasas)
 Centerek:  Gyimes Zsófia (Újpest), Papp Orsolya (Vasas), Pekárik Eszter (Swietelsky-Békéscsabai RSE)
Liberók: Juhár Dalma (Vasas), Tóth Fruzsina (Fatum-Nyíregyháza)

NŐI RÖPLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (SZERBIA-BULGÁRIA-HORVÁTORSZÁG-ROMÁNIA)
A magyar program
, C-csoport (Zadar)
Augusztus 20.: –Szlovákia, 20.15
Augusztus 21.: –Svájc, 20
Augusztus 22.: –Olaszország 20
Augusztus 24.:  –Horvátország 17
Augusztus 25.: –Fehéroroszország 18.
A mérkőzéseket az M4 Sport élőben közvetíti.

A-csoport (Belgrád): Szerbia, Azerbajdzsán, Oroszország, Belgium, Franciaország, Bosznia-Hercegovina
B-csoport (Plovdiv): Bulgária, Lengyelország, Németország, Spanyolország, Csehország, Görögország
D-csoport (Kolozsvár): Románia, Törökország, Hollandia, Ukrajna, Finnország, Svédország.

A csoportokból az első négy helyezett jut tovább a nyolcaddöntőbe (AC- és BD-ág).

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik