Férfi röplabda KEL: győzelemmel rajtolt a Barcika

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2018.09.30. 21:58
Győzelemmel rajtolt a Kazincbarcika a férfi röplabda Közép-európai Ligában: az első fordulóban Zágrábban, a Mladost otthonában négy játszmában nyert a magyar bajnok.

Két nap, két mérkőzés – viszonylag rendhagyó idényrajtot vett-vesz a Vegyész RC Kazincbarcika férfi röplabdacsapata, hiszen azelőtt, hogy hétfőn a Pécs ellen megkezdi a magyar bajnokságot, vasárnap lejátszotta első mérkőzését a Közép-európai Ligában. A bajnoki címvédő Barcika egyetlen magyar férfiegyüttesként vesz részt a regionális sorozatban (a nőknél csak a Békéscsaba nevezett), amelyben az idén csupán hat csapat maradt.

A négyes döntőbe jutásra pályázó Marek Kardos-legénység két végletekig kiélezett játszmában 2–0-s előnyhöz jutott a Mladost Zagreb vendégeként, ám a házigazda nem adta olcsón a bőrét, nem kevésbé szoros szettben szépített. A negyedik felvonásra azonban a vendégcsapat ismét nyeregbe került, és gyorsan eldöntötte a mérkőzést.

Köszönhetően a Pécs partnerségének, a Kazincbarcika hazafelé haladva hétfőn megáll egy mecsekaljai „vendégjátékra”, így ezzel a mérkőzéssel kezdődik meg a magyar bajnokság – amelynek – mint előzetesünkben írtuk – a nemzetközi kupaporondon sikerrel indító címvédő az esélyese.

KÖZÉP-EURÓPAI LIGA
MLADOST ZAGREB (horvát)–VEGYÉSZ RC KAZINCBARCIKA 1:3 (–27, –27, 24, –16)
Zágráb. Vezette:
Miklosic (szlovén), Isajlovic (osztrák)
MLADOST: Krnic 4, Marelic 11, Mihalj 17, Nikacevic 16, Sedlacek 20, Dukic 4. Csere: Sarsevic (liberó), Sabljak 1, Mitrasinovic 1, Bakonji. Edző: Radovan Malevics
KAZINCBARCIKA: Toronyai 1, Németh Sz. 23, Banai 5, Szabó D. 13, Blázsovics 18, Juhász 12. Csere: Gebhradt Á. (liberó), Árva 1. Edző: Marek Kardos
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 5:8, 16:15, 21:19. 2. játszma: 7:8, 12:16, 19:21. 3. játszma: 8:6, 16:12, 21:18. 4. játszma: 5:8, 14:16, 16:21
MESTERMÉRLEG
Radovan Malevics:
– Elismerésem a Kazincbarcikának, hiszen kevesebb hibával játszott, és megérdemelten győzött.
Marek Kardos: – Taktikailag felkészültek voltunk, alaposan kielemeztük a zágrábiakat, és támadásban sem féltünk tőlük. A mérkőzés második felében fejben is nyugodtak tudtunk maradni, aminek köszönhetően megnyertük az összecsapást.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik