Röplabda: új néven szerepel a gödöllői csapat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.03. 13:29
December 1-jétől – így már a szombati Palota elleni bajnoki mérkőzésen is – Penta-Gödöllői RC néven szerepel a háromszoros bajnoki és négyszeres kupadöntős gödöllői röplabda csapat.

A névadó, az építőiparban tevékenykedő, száz százalékban magyar tulajdonú cégnek már nagyjából egy évtizede a Pest megyei városban van a székhelye, s a cég vezetése fontosnak tartja, hogy lokálpatriótaként tegyen a város sportéletéért, ezért is vállalták Gödöllő kirakatcsapatának, az elmúlt évtized során komoly sikereket elérő, nemzetközi porondon is szereplő röplabdaklubnak a támogatását.

Bár a szerződés csak a most zajló bajnokság végégig szól, azt mindkét fél leszögezte, hogy az együttműködést ennél sokkal hosszabb távra tervezik. A gödöllőiek a Magyar Kupában a Jászberénnyel mérkőznek meg a négy közé kerülésért, s jelenleg a hetedik helyen állnak a bajnokság alapszakaszában, de éppen a héten igazolták le az Európa-liga-győztes és a válogatottal két Eb-részvételt is kiharcoló feladót, Kötél Zsanettet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik