Röpi nemzetközi kupák: két magyar is csapata legjobbja volt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.06. 17:32
null
Szabó Dávid 12 ponttal hálálta meg a kezdőcsapatba kerülést (Fotó: cev.lu)
Megkezdődtek a negyeddöntők a nemzetközi röplabdakupákban, ahol az első mérkőzéseket játszották kedden, szerdán és csütörtökön. Öt magyar érdekeltségű klub is tagja még a mezőnynek, s bár közülük csak egy tudott győzni, Szabó Dávid és Veres Péter is vesztes csapatának legeredményesebb játékosa volt.

 

A férfi Bajnokok Ligájában a korábbi háromszoros győztes olasz Diatec Trentino az orosz Belogorje Belgorod otthonába látogatott, és a vendégek kezdőcsapatában ezúttal Szabó Dávid is helyet kapott. Ráadásul élni is tudott a lehetőséggel, hiszen 12 pontjával csapata legeredményesebb játékosa lett. Az más kérdés, hogy csapata így is sima, 3:0-s vereséget szenvedett.

„A múlt hétvégén megsérült bolgár csapattársam, Cvetan Szokolov – mondta el a találkozó után a magyar játékos az NSO-nak –, akinek ezúton is szeretnék mielőbbi gyógyulást kívánni. Az ő helyére kerültem be a kezdőcsapatba, és azt hiszem, nem vallottam szégyent. Ez az orosz csapat azonban nagyon jó gárda, játékosai remekül nyitottak és támadtak. Sajnos előbbi nálunk nem volt a legjobb, és nekik vannak olyan játékosaik, akik elég nyomást tudnak gyakorolni, ha felveszik a ritmust nyitásban. A visszavágón természetesen mindent meg fogunk tenni a továbbjutásért, de nem lesz egyszerű meccs."

Érdekes, hogy a Belgorodnak is van egy félig-meddig magyar érdekeltsége, a Magyarországon született, de már német állampolgár Grózer György személyében, aki ezúttal 15 pontig jutott, és ő meg az orosz csapat legjobbja lett ezzel a teljesítménnyel.

Ugyancsak a legeredményesebb játékosa lett Veres Péter a lengyel Asseco Resovia Rzeszownak, amely egy másik lengyel gárda, a Jastrzebski Wegiel otthonába látogatott. A magyar röplabdázó 14 pontig jutott, ám az ő csapata is háromjátszmás vereséget szenvedett, ami azért lehet bosszantó a számukra, mert kétszer három, egyszer pedig csak két ponttal veszítettek, így a visszavágón a másik gárdának egy játszmaszerzés is elég már a továbbjutáshoz.

Nem járt jobban a férfi CEV-kupában a német Bühl sem, amely a francia Paris Volley vendége volt, és szintén úgy kapott ki, hogy nem sikerült játszmát nyernie, pedig kétszer is közel állt hozzá. Molnár Dávid liberóként rendre pályára léphetett a találkozón. A Bajnokok Ligájából a CEV-kupa negyeddöntőjébe kerülő német Friedrichshafen nyert ugyan két játszmát a lengyel Belchatow ellen, ám hazai pályán 3:2-re kikapott. Gergye Rolandot két szettben is becserélte edzője, a magyar játékos három pontig jutott.

A magyar érdekeltségű klubok közül egyedül Józsa Zsuzsanna csapatának, a francia Paris Saint-Cloudnak sikerült nyernie a lengyel Impel Wroclaw ellen, de a 3:2-es siker izgalmas visszavágót ígér. Ráadásul ő volt az egyetlen olyan játékos a mieink közül, aki nem lépett pályára.

NEMZETKÖZI RÖPLABDAKUPÁK
Férfi Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzések

Belogorje Belgorod (orosz)–Trentino (olasz, Szabó Dávid) 3:0 (20, 20, 18)
Jastrzebski Wegiel (lengyel)–Rzeszow (lengyel, Veres Péter) 3:0 (22, 22, 23)
Férfi CEV-kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzések
Paris Volley (francia)–Bühl (német, Molnár Dávid) 3:0 (23, 14, 22)
Friedrichshafen (német, Gergye Roland)–Belchatow (lengyel) 2:3 (17, –21, 17, –18, –10)
Női Challenge-kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés

Paris Saint-Cloud (francia, Józsa Zsuzsanna)–Impel Wroclaw (lengyel) 3:2 (30, –18, 22, –22, –12)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik