Röplabda nemzetközi kupák: teljes magyar söprés

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2014.01.16. 10:26
null
Molnár Dávid (11-es mezben) csapata sima győzelmet aratott a CEV-kupa negyeddöntőjében (Fotó: cev.lu)
Újabb fordulót játszottak le a röplabdázók nemzetközi kupáiban. A még érdekelt öt magyar játékos közül négy csapata is győzni tudtak az első mérkőzéseken, míg Horváth Dóra klubja, az azeri Rabita Baki a női Bajnokok Ligája négyes döntőjének rendezőjeként játék nélkül az elődöntőbe került.

 

A férfi Bajnokok Ligájában a Veres Pétert foglalkoztató lengyel Asseco Resovia Rzeszów a belga Knack Roeselarét fogadta, amely a csoportmeccseken Gergye Roland klubját, a korábbi BL-győztes német Friedrichshafent búcsúztatta. A vendégek az első játszmában meglepték Vereséket és végig vezetve három ponttal behúzták a szettet, ám aztán a következő háromban már a hazaiak domináltak, s nyertek végül 3:1-re. A jövő heti visszavágó azonban mindenképpen izgalmasnak tűnik.

Nem így Szabó Dávid klubja, a Diatec Trentino számára, amelynek ugyancsak egy belga gárda, a Noliko Maaseik volt az ellenfele. A korábbi Bl-győztes olaszok pont ugyanazt a forgatókönyvet játszották le, mint Veresék, csak ők idegenben kerekedtek felül 3:1-re, így rájuk hazai pályán sokkal könnyebb mérkőzés várhat. A huszonnegyedik születésnapját hétfőn ünneplő magyar játékos azonban ezen a találkozón nem jutott lehetőséghez.

A női BL-ben az első helyen jutott tovább a csoportkörből Horváth Dóra csapata, az azeri Rabita Baki, ám klubja mégsem lépett pályára, mivel az egyesület megkapta a négyes döntő rendezési jogát, így nekik legközelebb az elődöntőben kell majd szerepelniük.

A CEV-kupában Molnár Dávid révén voltunk érdekeltek. A liberó együttese, a német Bühl a görög PAOK Szalonikit fogadta a negyeddöntőben, s nyert is három játszmában. Az első kettő még viszonylag sima volt, a harmadikat azonban csak két ponttal nyerték meg Molnárék. Ettől függetlenül a visszavágón már egy játszma behúzása is elég a továbbjutáshoz.

Biztató helyzetben van Józsa Zsuzsanna klubja, az SF Paris Saint-Cloud is, amely a bosnyák ZOK Jedinstvo Brckót fogadta a Challenge-kupa nyolcaddöntőjében, s a franciák simán, három szettben győztek úgy, hogy átlagosan mindössze 15 pontot engedélyeztek az ellenfélnek. A magyar játékos ugyan nem lépett pályára, de ha a párizsiak csak egy játszmát is nyernek a visszavágón, akkor a negyeddöntőben is lehetősége nyílhat erre.

Férfi Bajnokok Ligája, rájátszás, 1. mérkőzés:
Maaseik (belga)–Trentino (olasz, Szabó Dávid) 1:3 (22, –15, –24, –18)
Rzeszów (lengyel, Veres Péter)–Roeselare (belga) 3:1 (–22, 17, 20, 18)
Férfi CEV-kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Bühl (német, Molnár Dávid)–PAOK (görög) 3:0 (19, 16, 23)
Női Challenge-kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
Paris Saint-Cloud (francia, Józsa Zsuzsanna)–Brcko (bosnyák) 3:0 (15, 14, 16)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik