Rio 2016: Póta Georgina remek kezdés után búcsúzott

Vágólapra másolva!
2016.08.08. 00:00
null
Póta Georgina félúton a bravúr felé elakadt (Fotó: Szabó Miklós)
Póta Georgina kétszettes előnyről 4:2-re kikapott az esélyesebbnek számító hongkongi Tu Hoj Kemtől a női egyes 3. fordulójában, így nincs már versenyben magyar asztaliteniszező a riói olimpián.

 

A világranglista 41. helyén álló Póta Georgina a 22. helyen jegyzett Tu Hoj Kem ellen játszotta második riói mérkőzését, nem ő számított tehát esélyesnek. Ennek ellenére az első szettet 11:8-ra, a másodikat 11:9-re ő nyerte meg. A harmadik játszma még nagyobb csatát hozott, Pótának két szettlabdája is volt, de 14:12-vel szépített a 19 éves hongkongi.

Aki ezután sajnos belelendült, gyakorlatilag végig ő vezetett a következő játszmákban, Póta kapaszkodott, kapaszkodott, de nem tudta elkerülni a vereséget, Tu Hoj Kem 4:2-es győzelemmel jutott a legjobb 16 közé, ahol a világbajnoki címvédő kínai Ting Ning vár rá.

Lovas Petra és Pattantyús Ádám a második fordulóban búcsúzott.

RIO 2016
ASZTALITENISZ, NŐI EGYES, 3. FORDULÓ

Tu Hoj Kem (Hongkong)–Póta Georgina 4:2 (8:11, 9:11, 14:12, 11:8, 11:9, 11:8)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Ri Mjong Szun (Észak-Korea)–Lovas Petra 4:1 (11:9, 11:2, 7:11, 11:4, 12:10)

FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ
Li Ping (Katar)–Pattantyús Ádám 4:0 (13:11, 11:3, 13:11, 11:3)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik