Rio 2016: Neymar bombagóllal segítette elődöntőhöz Brazíliát

2016.08.14. 04:58
A riói olimpia férfi labdarúgótornájának negyeddöntőjében Németország 4–0-ra megverte Portugáliát, ezzel 1988 óta először bejutott az elődöntőbe az ötkarikás játékokon. A legjobb négy között a dánokat 2–0-ra felülmúló Nigériával csap össze a német válogatott.

A németek első góljára az első félidő 46. percéig kellett várni, amikor Serge Gnabry vette be a portugálok kapuját, majd a fordulás után Matthias Ginter, Davie Selke és Philipp Max is betalált.

A németek fölényes győzelmüknek köszönhetően kvalifikálták magukat az elődöntőbe (az ország újraegyesítése óta először), és a Dániát 2–0-ra legyőző Nigériával mérkőznek meg a fináléba kerülésért. A portugálok nem számítanak olimpiai specialistának, hiszen eddig csak egyszer, 1996-ban jutottak be a legjobb négy közé, de érmet akkor sem szereztek.

A másik ágon a brazilok a 12. percben megszerezték a vezetést Kolumbia ellen: Neymar 30 méterről eleresztett szabadrúgásával szemben a kapus tehetetlen volt.

A 83. percig nem változott az állás, akkor jött Luan, és kettőre növelte a brazil előnyt. A vége 2–0, Neymarék Hondurasszal mérkőznek meg az elődöntő első összecsapásán.

RIO 2016
LABDARÚGÁS, FÉRFIAK
NEGYEDDÖNTŐ
Portugália–Németország 0–4
(Gnabry 45+1., Ginter 57., Selke 75., Ph. Max 87.)
Nigéria–Dánia 2–0 (Mikel 16., Umar 59.)
Dél-Korea–Honduras 0–1 (Elis 59.)
Brazília–Kolumbia 2–0 (Neymar 12., Luan 83.)

A TOVÁBBI PROGRAM

ELŐDÖNTŐ
Augusztus 17. (Sze), 18.00: Brazília–Honduras
Augusztus 17. (Sze), 21.00: Nigéria–Németország

BRONZMÉRKŐZÉS
Augusztus 20. (Szo), 18.00

DÖNTŐ
Augusztus 20. (Szo), 22.30
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
54 perce

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Dél-Afrika olimpiai rendezésre pályázna

Egyéb egyéni
2026.10.29. 13:07

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04

Los Angeles 2028: bemutatták a hivatalos szlogent

Egyéb egyéni
2026.10.28. 15:58