Rio 2016: nem sikerült – Berecz Zsombor nem jutott be a tízbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.14. 21:56
Berecz Zsombor a 12. helyen végzett a finn hajóosztály tizedik futamán a riói olimpián, ezzel nem került be a legjobb tízbe, és nem indulhat a medálfutamban.

Berecz csütörtökön futamot nyert, majd összetettben feljött a harmadik helyre, így jó esélye volt arra, hogy bekerüljön a legjobb tízbe, a medálfutamba. Szombaton már hátrébb csúszott, visszaesett a nyolcadik (az óvások után a kilencedik) helyre, vasárnap az első futamán 16., a másodikon pedig 12. lett, így véget ért számára a riói olimpia, összetettben is a 12. helyen végzett.Berecz csütörtökön futamot nyert, majd összetettben feljött a harmadik helyre, így jó esélye volt arra, hogy bekerüljön a legjobb tízbe, a medálfutamba. Szombaton már hátrébb csúszott, visszaesett a nyolcadik (az óvások után a kilencedik) helyre, vasárnap az első futamán 16., a másodikon pedig 12. lett, így véget ért számára a riói olimpia, összetettben is a 12. helyen végzett.

A magyar versenyzőnek azonban nincs oka szégyenkeznie, sőt ez volt eddigi legjobb teljesítménye olimpián.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik