Rio 2016: Miskolczi a 22. helyen végzett, nem jutott be a döntőbe

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.06. 14:24
null
Miskolczi Julianna (Fotó: MOB/Czeglédi Zsolt)
Miskolczi Julianna (női 10 m-es légpuska) 414.0 körrel zárta a selejtezőt, ezzel az eredménnyel nem tudta magát kvalifikálni a fináléba. Az aranyérmét a 19 éves amerikai Virginia Thrasher szerezte meg.

A magyar sportlövő a sorrendben 102.9, 104.6, 103.7 és 102.8 kört lőtt. Összesítésben ezzel az 51 induló közül a 22. helyen végzett.

„Ideges voltam, s mivel az izgalom miatt már fél kettőkor felébredtem, elég fáradt is – mondta versenye után az olimpiai újonc sportlövő, Miskolczi Julianna a távirati irodának. – Dühös vagyok és kicsit szomorú. Nagyon jól akartam lőni és jól is ment. A tizedik lövésnél viszont nem értem, mi történt. Talán túl sokáig céloztam, nem kellett volna lőnöm. A saját eredményem is dühít, de a végén láttam, hogy mennyi kellett a fináléhoz, s így még inkább idegesít a dolog.”

A döntőbe jutáshoz legalább 415.9 körre lett volna szükség. A döntőbe két-két kínai és amerikai, valamint egy-egy horvát, iráni, német és orosz versenyző jutott.

A legjobb eredményt Athén (2004) olimpiai bajnoka, a kínai Tu Li érte el (420.7), nem sokkal maradt el tőle a német Barbara Englede (420.3).

A későbbi győztes amerikai Virginia Thrasher – az övé lett az első riói aranyérem – a selejtezőből 416.3 körös eredménnyel a hatodik helyen jutott be a fináléba, ahol 208 körrel a legjobbnak bizonyult. A selejtezőben legjobb kínai Tu Li szerezte meg az ezüstérmet, míg a selejtezőt követően még második helyen álló német Barbara Englede lemaradt a dobogóról. A bronzérmes a kínai Ji Sziling lett.

RIO 2016
SPORTLÖVÉSZET
NŐI 10 M-ES LÉGPUSKA, DÖNTŐ

1. Virginia Thrasher (Egyesült Államok) 208.0 kör
2. Tu Li (Kína) 207.0
3. Ji Sze-ling (Kína) 185.4
4. Barbara Engleder (Németország) 165.0
5. Darja Vdovina (Oroszország) 143.5
6. Elaheh Ahmadi (Irán) 122.5
A SELEJTEZŐBEN
...22. Miskolczi Julianna

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik