Rio 2016: megérkezett a legnagyobb magyar küldöttség az olimpiára – képek!

Vágólapra másolva!
2016.07.31. 07:11
Több mint tizenkét órás utazás után, kis késéssel, de rendben megérkezett Rio de Janeiróba a magyar olimpiai csapat legnagyobb létszámú küldöttsége – nyolcvanhárom olimpikon landolt a budapesti charterjárattal edzőik  társaságában a Galeao repülőtéren, majd indult szálláshelyére.

Szombaton utazott Rióba két-két ökölvívó, szörföző és vívó, három-három asztaliteniszező, evezős és vitorlázó, nyolc sportlövő, továbbá a két 13 fős vízilabdacsapat és az úszók, utóbbiak 33-an, köztük a címvédésre készülő Gyurta Dániel, valamint Cseh László. A teniszező Babos Tímea a ferihegyi repülőtren csatlakozott.

Az olimpiai faluba már korábban megérkezett Hosszú Katinka és Verrasztó Dávid úszó, valamint Kovács Zsófia és Hidvégi Vid tornász is.

Az olimpiai faluba már korábban megérkezett Hosszú Katinka és Verrasztó Dávid úszó, valamint Kovács Zsófia és Hidvégi Vid tornász is.

A vízilabdacsapatok játékosai nem sokáig élvezhették Rio vendégszeretetét, hiszen a reptérről az olimpiai faluba indultak, ott lepakoltak, majd voltaképpen szinte postafordultával indultak vissza a reptérre, ahonnan Sao Paulo felé vették az irányt. Innen a két csapat egy autóbusszal indult Baurua, ahol a finomhangolást végzik. Rióba röviddel első találkozójuk előtt térnek vissza.

A következő magyar delegációk augusztus 3-án, 4-én és 10-én indulnak Budapestről a 2016-os nyári olimpia helyszínére, de több sportoló külföldről érkezik Rióba.

A magyar küldöttség közel 13 órát töltött a levegőben (Fotók: Szabó Miklós)
A magyar küldöttség közel 13 órát töltött a levegőben (Fotók: Szabó Miklós)
Kapcsolatfelvétel az otthoniakkal
Kapcsolatfelvétel az otthoniakkal
Az olimpikonok többsége céljáratokkal a sportolói faluba indult
Az olimpikonok többsége céljáratokkal a sportolói faluba indult
Lassan hozzászoknak a Galeaón a hasonló látványhoz – egymás után szállnak le a küldöttségek hatalmas csomagjaikkal
Lassan hozzászoknak a Galeaón a hasonló látványhoz – egymás után szállnak le a küldöttségek hatalmas csomagjaikkal

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik