Rio 2016: Hosszú könnyedén győzte le a doppinggyanús világrekordot – USA Today

Vágólapra másolva!
2016.08.07. 13:14
null
Hosszú Katinka útban az olimpiai győzelem felé (Fotó: Szabó Miklós)
Természetesen a világsajtó sem ment el szó nélkül Hosszú Katinka parádés teljesítménye előtt, aki fantasztikus világrekorddal lett aranyérmes 400 méter vegyesen. Bár az amerikai USA Todaynek vélhetően savanyú volt a szőlő, mert egy áttételes utalást azért megengedett magának.


„Hosszúnak, a Southern Cal korábbi úszójának igazából csak a világrekord hiányzott már. Ez már az előfutamban összejöhetett volna, de az utolsó ötven méterén lassult, talán a döntőre tartalékolt. Ahol aztán már nem lassult le újra, és könnyedén megjavította Je Si-ven londoni, 4:28.43-as világrekordját, amit a kínai doppinggyanú alatt úszott.”

A lap a 400 méter vegyes amerikai ezüstérmeséről, Maya DiRadóról megjegyezte, hogy visszavonul. A 23 éves úszó Atlantában kapott tanácsadói munkát, már Rio előtt felvállalta, hogy az eredménytől függetlenül nem sportolóként, hanem a civil szférában képzeli el a jövőjét. Korábban beszámoltunk róla: DiRado tisztában volt vele, hogy messze van Hosszútól, nem versenyezhet a magyarral, az ezüstérmét lenyűgözőnek találta.

„A női 400 m vegyes döntőjének a kérdése az volt, hogy az évek óta domináns Hosszú Katinka mennyivel javítja meg a világcsúcsot. Hosszú mindegyik fordulónál a korábbi világrekord részidején belül volt. 100 m-nél 1.3 mp-cel, 200-nál 3.34-gyel, 250-nél 4.91-gyel, 300-nál 5.25.tel, 350-nél 3.82-vel. Az a könnyedség, amellyel Hosszú táv közben repesztett, biztosan kérdéseket vet majd fel” – írta a Sport Illustrated szakírója.

Brian Cazeneuve emlékeztetett arra, hogy Hosszú vitába keveredett a magyar szövetséggel. Indokként azt említi, hogy a felkészülési időszakban nem adott megfelelő tájékoztatást a hollétéről, ami a doppingtesztek miatt kötelessége lenne. A lap állításával szemben az úszónő és a szövetség közötti konfliktus ennél jóval összetettebb. Az pedig tudott volt, hogy hol edz, csupán azt halogatta az utolsó pillanatig, hogy mikor és hol versenyez. De legalább abban korrektek, hogy Hosszú a férje, Shane Tusup irányításával edz, nem pedig egy magyar edző készíti fel.

A Hosszú elleni doppingkampányban hónapokkal korábban élen járó Swimming World magazin ezúttal abszolút a tényekre hagyatkozik: Hosszú megdöntötte a 2012-ben úszott világrekordot. Minden további helyett inkább az ezüstérmes amerikaival foglalkoznak. Nem véletlenül. A 23 évesen Rio után visszavonuló DiRado 300 m-ig tartotta ugyan a londoni olimpián úszott világcsúcsos tempót, de végül három századdal elmaradt az amerikai rekordtól is.

„Hosszú a riói olimpián több mint két másodpercet faragott le a korábban megdönthetetlennek tartott világrekordból, amit az immár nem is jegyzett kínai Je Si-ven úszott a londoni olimpián” – írta a yourswimlog.com.

A cbssports.com Shane Tusup látványos performancáról készített gifről közelítette meg a az olimpiai aranyérmet hozó világrekordot. A cikk szerint az edző/férj gesztusaiból pontosan látható, hol tart és mit ért el tanítványa/felesége.

„A negyedik kísérlet hozta meg az olimpiai aranyat Hosszú Katinka számára – férje extázisba esett a lelátón. Hosszú végre megkapta a régóta várt olimpiai érmét a negyedik olimpiáján, ami arany lett. A magyar szupersztár már a rajt után a világrekordnál gyorsabban úszott, és több mint két másodperccel javította meg Je Si-ven óriási idejét” – írta a sport1de.

„Hosszú fenomenális: megdöntötte a 400 méter vegyes világrekordját” – írta címében a repubblica.it.

„Hosszú Katinka, a vaslady nedvesen sem rozsdásodott be – adott találó címet a liberation.fr, és a folytatásban is hasonlóan szellemes maradt. – Ilyen az, amikor egy hal emberi lények között próbálkozik.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik