Rio 2016: Hiányzott még egy kis plusz – Imre Géza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.14. 19:43
A franciák elleni vesztes olimpiai elődöntőben „egy kis plusz hiányzott” a magyar férfi párbajtőrcsapatból. Legalábbis az egyéniben ezüstérmes Imre Géza szerint, aki a negyeddöntőhöz hasonlóan ezúttal is igyekezett a mieink vezére lenni.

„Szoros volt végig, de hiába jöttünk fel egyre, utána hárommal-néggyel rendre elléptek – nyilatkozta az M4 Sportnak Imre Géza. – Mindig vezettek, nem tudtunk velük mit kezdeni. Hiányzott még egy kis plusz. Vagy a végén volt az Andrásnak egy olyan szúrása, aminél épphogy nem szólalt meg a találatjelző. Talán ha az bejön, akkor elbizonytalanodik a francia. Iksznél aztán bármi megtörténhetett volna, de sajnos erről fölösleges beszélni. Úgy érzem, hogy egy hajszállal jobbak voltak a franciák. Az aktuális világbajnok csapattal találkozunk a bronzmeccsen, nem lesz egyszerű. Talán három óránk maradt az utolsó meccsünkig, mindent meg kell próbálnunk, hogy legalább az érem meglegyen.”Imre Géza. – Mindig vezettek, nem tudtunk velük mit kezdeni. Hiányzott még egy kis plusz. Vagy a végén volt az Andrásnak egy olyan szúrása, aminél épphogy nem szólalt meg a találatjelző. Talán ha az bejön, akkor elbizonytalanodik a francia. Iksznél aztán bármi megtörténhetett volna, de sajnos erről fölösleges beszélni. Úgy érzem, hogy egy hajszállal jobbak voltak a franciák. Az aktuális világbajnok csapattal találkozunk a bronzmeccsen, nem lesz egyszerű. Talán három óránk maradt az utolsó meccsünkig, mindent meg kell próbálnunk, hogy legalább az érem meglegyen.”

A mieink Ukrajnával vívnak a bronzéremért, a 22 órakor kezdődő találkozót a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik