Rio 2016: felavatták az olimpiai falut

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.16. 09:58
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke jelenlétében avatták fel szerdán az olimpiai falut Rio de Janeiróban.

Az Olimpiai Park közelében, Barra da Tijucában fekvő faluban 31 épület 3604 lakásában lesznek elszállásolva a sportolók és hivatalos kísérőik. A 200 ezer négyzetméteren elterülő és nagy zöld felülettel is rendelkező falu 17 950 férőhelyes. A játékokra mintegy 10 500 sportoló érkezik, s velük együtt edzők, szövetségi vezetők, a nemzeti olimpiai bizottságok képviselői, illetve egészségügyiek töltik majd fel a falut.

A kivitelezés 232 milliárd forintnak megfelelő összegbe került, a költségeket a Caixa Ecomomica Federal állami pénzintézet állta. „Ez az egyik legszebb olimpiai falu, amit valaha láttam – lelkendezett Thomas Bach. – A falu a játékok központja. Innen árad a játékok üzenete a cariocák, a brazilok és az egész világ felé. A sportolók életük egyik legnehezebb versenyére készülnek, de közben itt fognak lakni együtt, békében, s a béke és tisztelet üzenetét közvetítik majd a világ felé”.

A falu épületei akadálymentesek, napelemekkel felszereltek és a kivitelezésnél arra is ügyeltek, hogy az elfogyasztott vizet újrahasznosítsák – közölte a brazil sportminisztérium.

„Már most továbbítom a meghívót július 24-ére, a falu hivatalos megnyitóünnepségére, amely büszkévé tesz bennünket” – mondta Carlos Arthur Nuzman, a szervezőbizottság elnöke.

Legfrissebb hírek

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 25. rész: Gulyás Michelle

Egyéb egyéni
2025.10.08. 17:19
Ezek is érdekelhetik