Rio 2016: „Áron kiirtotta a fejéből a gondolatot, hogy veszíthet”

Vágólapra másolva!
2016.08.11. 05:05
Szilágyi Áron edzője, Decsi András szerint tanítványa egész egyszerűen kiirtotta a fejéből azt a gondolatot, hogy veszíthet, ezért, illetve az általa elvégzett munkát és felkészülést ismerve nem aggódott akkor sem, amikor nehezebb helyzetbe került az immár kétszeres olimpiai bajnok kardozó a riói olimpia szerdai versenynapján.
A 26 éves klasszis vívó felkészülését tavaly ősz óta irányító szakember nehezen szólalt meg az eredményhirdetés után, mint mondta, leírhatatlan, katartikus élményben volt része neki is. „Amikor elkezdtünk együtt dolgozni, az volt a cél, hogy érmet nyerjen itt, Rióban. Ezt mondtuk ki, persze a titkos cél a címvédés volt – beszélt a tavalyi közös munkakezdésről Decsi, hozzátéve, hogy egy olimpiai bajnok felkészítésének átvétele nyilvánvalóan nagy szakmai kihívást jelentett a számára, ugyanakkor Szilágyival teljes harmóniában, probléma nélkül dolgoztak együtt. – Nem volt nehéz vele sosem, nem vitatkoztunk. Neki voltak kisebb bosszúságai, a vesztes Európa-bajnoki negyeddöntő után például öt-hat percig nagyon dühös volt magára, de végig azt sulykoltuk, a cél az, hogy mostanra legyen csúcsformában, és ezt sikerült elérni.”

Decsi András a szerdai verseny értékelését azzal kezdte, hogy a sorsolás miatt nem bánkódtak, ugyanis fokozatosan következtek az egyre erősebb ellenfelek.

„A mexikói elleni kezdés nagyon jó volt, aztán a fehérorosz már nehezebb. Bujkevics tudta, hogy fizikailag nem tudja legyőzni Áront, ezért tördelte a meccset, próbálta kizökkenteni őt, de nem lehetett” – mondta az edző, kiemelve, hogy akkor sem aggódott, amikor döntetlen környékén állt a második meccs a vége felé, mert tisztában volt azzal, milyen állapotban van tanítványa.

A román Tiberiu Dolniceanu elleni negyeddöntő nagy kihívás volt Decsi szerint, mert nagyon kevés idővel a fehérorosz elleni sikert követően kellett újra pástra lépnie Szilágyinak.

„Próbáltunk kicsit ügyeskedni, minél több időt nyerni. Amikor a többiek már álltak bevonulásra készen, akkor Áron még elsétált kicsit, hogy ezzel is nyerjünk néhány métert, pár perc pihenőt – jegyezte meg. – Az elődöntőig aztán már jóval nagyobb szünet következett, s megbeszéltük, mostantól új verseny kezdődik.”

A négy között Szilágyira a dél-koreai Kim Jung Hvan várt, aki világranglista-másodikként érkezett az olimpiára. Mint Decsi András megjegyezte, versenyzőjének korábban többször is meggyűlt a baja ázsiai vívókkal, ezért külön készültek rájuk, sikerült velük vívniuk, s az ellenük aratott győzelmekből és vereségekből is tanultak.

„Az elődöntőben bemutatott vívás taktikailag tökéletes volt, csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni – jegyezte meg a szakember. – A finálé előtt vártuk az ellenfelet. Az amerikai és az iráni versenyzőre is fel voltunk készülve, megvolt ellenük a taktika. Aztán Homer ellen a döntőben Áron nagyon koncentrált volt, minden tus után higgadt maradt, nem akart hülyeségbe belemenni, a fejében minden tus benne volt.”

A korábban a hongkongi és a szingapúri válogatott szövetségi kapitányaként is tevékenykedő, 39 éves Decsi András külön kiemelte, hogy Szilágyi előtt mindössze négyen tudták megvédeni címüket ebben a számban.

„Ez hatalmas dolog, történelmi tett” – mondta.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik