Rio 2016: Sárosi végig nagyon izgult, zavarta a légkondi is

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.11. 17:33
Mint beszámoltunk róla, Sárosi Laura kétszettes vereséget szenvedett az indiai Sindhu Venketa Pusarlától a riói olimpián a tollaslabdázók M-csoportjának első mérkőzésén. A magyar versenyző úgy érzi, ez még nem az ő szintje, nagyon izgult, és a légkondi is zavarta.

„Fura volt felmenni a pályára, és ennyi ember előtt játszani, nehezebb kiállni úgy, hogy ötvenöt hellyel előrébb van a világranglistán, és sokkal tapasztaltabb játékos nálam. Végig nagyon izgultam, teljesen más ez, mint azok a versenyek, amelyeken én játszom, nem szoktam top tízes játékosok ellen pályára lépni, ez egyelőre nem az én szintem, talán majd Tokióban, ha kijutok” – mondta a vegyes zónában Sárosi, aki az MTI érdeklődésére elmondta, kissé furcsa volt számára a légkondicionáló is, így ugyanis fújta a levegő a labdát, amely ezáltal néha gyors, néha pedig lassú volt.„Fura volt felmenni a pályára, és ennyi ember előtt játszani, nehezebb kiállni úgy, hogy ötvenöt hellyel előrébb van a világranglistán, és sokkal tapasztaltabb játékos nálam. Végig nagyon izgultam, teljesen más ez, mint azok a versenyek, amelyeken én játszom, nem szoktam top tízes játékosok ellen pályára lépni, ez egyelőre nem az én szintem, talán majd Tokióban, ha kijutok” – mondta a vegyes zónában Sárosi, aki az MTI érdeklődésére elmondta, kissé furcsa volt számára a légkondicionáló is, így ugyanis fújta a levegő a labdát, amely ezáltal néha gyors, néha pedig lassú volt.

Hozzátette, a következő mérkőzésén a hongkongi születésű kanadai ellenfelével szemben sem lesz könnyű feladata, hiszen egy korábbi top tízes játékosról van szó. Sárosi Laura megjegyezte, kissé zavarja, hogy a mezőnyben azért gratulálnak neki, mert a fair play cselekedete miatt szabadkártyát kapott, hiszen végül ő a világranglistáról került a mezőnybe.

„Nem jó érzés, hogy így jött vissza ez az egész” – tette hozzá Sárosi, aki két nap múlva, szombaton lép újra pályára a világranglistán 20. kanadai Michelle Li ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik