Amikor kell a szög a gumiba

2010.12.05. 19:52
null
Aschenbrenner György nyerte meg a Mikulás-kupát
Címkék
Mínuszok, havas-jeges pályák, szöges gumik – valódi téli rali. Nehéz lenne megmondani, kik voltak nagyobb hősök: a ralisok, akik szélsőséges körülmények között terelgették versenygépeiket, vagy a nézők, akik mínusz nyolc fokban eltántoríthatatlanul álltak a pályák szélén a hagyományos, Veszprém környéki Mikulás-ralin. A győzelmet végül az idén abszolút bajnokká koronázott Aschenbrenner György, Pikó Zsuzsanna kettős hódította el, meglehetősen nagy fölénnyel.
„Új kihívás volt ez mindenki számára – hazai versenyen nemigen szoktunk szöges gumit használni – most ezt is kipróbáltuk. Mi azt a fajtát választottuk, amelyet a svéd vébéfutamokon is alkalmaznak, és bevált. Persze csak a havon és a jégen, a tiszta aszfalton csak csúsztunk-másztunk, amit viszont szerintem a nézők díjaztak. Örülök, hogy minden hibátlanul sikerült, s megnyertük ezt a versenyt is. Hogy miként viseltük a hideget? A motor olyan meleget árasztott, hogy néha le kellett volna venni a fűtést menet közben, de Zsuzsa nem érte el a kapcsolót a műszerfalon, nekem meg más dolgom volt, úgyhogy hagytuk" – mondta Aschenbrenner, aki Osváth Péter előtt nyerte meg a Mikulás-ralit. Érdekesség, hogy őket két navigátorból pilótává avanzsáló versenyző követte: Kazár Miklós (aki egyre jobban belejön a volánpörgetésbe) és Zsiros Gábor, aki a Turán Frigyessel teljesített sikeres vb-szereplés után ezúttal a „bal egyben" mutatta meg, mit tud.

 

MIKULÁS-RALI, VESZPRÉM 
Abszolút végeredmény:
1. Aschenbrenner György, Pikó Zsuzsa (Asi Rally Club, Mitsubishi Lancer Evo9) 46:09.6
2. Osváth, Farnadi (Bertkruj) 47.4 másodperc hátrány
3. Kazár, Szőke (Hell Racing Team, Mitsubishi Lancer Evo9) 50.6 mp h.

 

Legfrissebb hírek

Rapport újabb veresége ellenére legyőztük az ausztrálokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
6 perce

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
33 perce

Közel lehet a búcsú, Christian Eriksen távozott a Wolfsburgtól

Német labdarúgás
43 perce

Los Angelesig Tóth Dávid marad a kajakosok szövetségi kapitánya

Kajak-kenu
50 perce

Zemplén-rali: bajnokavatás Szerencsen és környékén november elején

Egyéb autó-motor
1 órája

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
1 órája

Ázsiai Játékok: ezüstérmes az afgán kerékpárosnő, aki férfinak álcázta magát

Kerékpár
2 órája

MotoGP: a Balaton Park változatlanul készen áll

Egyéb autó-motor
2 órája