Spitzmüller Csaba és Kazár Miklós az új abszolút bajnok

Vágólapra másolva!
2008.11.09. 13:57
Spitzmüller Csaba egy kicsit úgy viselkedett, mint az utóbbi években Sebastien Loeb. Simán megnyerte az idényzáró 41. Allianz Mecsek-ralit, azután viszont azt nyilatkozta: talán ez volt élete legnehezebb versenye. Nem azért, mert üldözték (a közelébe sem került senki), nem azért, mert gondja akadt volna (a Mitsubishije tökéletesen működött), hanem mert idegesebb volt, mint valaha.
Spitzmüller Csabáék ezúttal kevesebbet nevettek az autóban, de ők lettek a bajnokok
Fotó: Mediafoto.hu
Spitzmüller Csabáék ezúttal kevesebbet nevettek az autóban, de ők lettek a bajnokok
Spitzmüller Csabáék ezúttal kevesebbet nevettek az autóban, de ők lettek a bajnokok
Fotó: Mediafoto.hu
Spitzmüller Csabáék ezúttal kevesebbet nevettek az autóban, de ők lettek a bajnokok

Nyomasztotta a tét, hatalmas teher volt a vállán – az esélyesség terhe. Nem kellett feltétlenül nyernie ahhoz, hogy megszerezze élete első abszolút bajnoki címét, viszont nem tudott nem nyerni. Azt mondta, ha megpróbált óvatoskodni, elkezdett csúszkálni az úton, és félő volt, hogy azért hibázik, mert nem a saját tempóját autózza.

„A szokásosnál jóval kevesebbet nevettünk az autóban…” – mondta a navigátor, Kazár Miklós. Majd jött a kérdés: „Akkor nem is élveztétek?” A válasz: „Dehogynem! Csak a szokásosnál mondjuk tízzel többet vert a szívünk percenként…”

Megérte izgulni, legalábbis meglett az eredménye – a korábbi N-csoportos bajnok az első abszolút győzelmét ünnepelhette. A célban persze madarat lehetett volna fogatni vele…

„Talán úgy tűnt, könnyű évünk volt, legalábbis erre utal a győzelmeink száma, pedig ez koránt sincs így – mondta Spitzmüller. – Hihetetlenül boldog vagyok; ez volt az első olyan évünk, amikor profi csapattal és ütőképes autóval versenyeztük végig az egész esztendőt. Most először volt meg minden összetevő a siker receptjéből…”

Ami a mezőny többi részét illeti: másodikként a nagy öreg Vizin László érkezett (Herczig Norbert váltóhiba miatt kiesett előle), aki ezen a hétvégén szerepelt az utolsó országos bajnoki futamán. Felemás érzésekkel szállt ki az autójából – egyrészt nagyon élvezte a csatát a fiatalokkal (a végét talán egy kicsit kevésbé, mert elment a töltés a Subaruban), másrészt kissé szomorú volt amiatt, hogy itt a vége. Ő döntött így, de mégis…

A dobogó harmadik fokára a végső győzelemre is esélyes Turán Frigyes állhatott. A pilóta egyetlen esélye az volt az A8-as Mitsubishivel (anyagi okok miatt nem a megszokott Peugeot 307-essel indult), hogy a lehető legjobb helyen célba ér, és lőtávolban marad, ugrásra készen. Spitzmüller azonban nem hibázott, s ez az ő végső sikerét jelentette számára.

Az A8-as kategóriában természetesen Turán diadalmaskodott, míg az N-csoportban furcsán alakultak a dolgok. Aschenbrenner György, aki híres a hidegvéréről és arról, hogy mennyire precízen és pontosan vezet, ezúttal megtréfálta saját magát. Becsúszott az árokba és elvesztegetett jó néhány percet – persze, a bajnoki címe így sem forgott veszélyben, viszont ezáltal az idei második futamgyőzelmét aratta Balogh János, aki az abszolútban sem volt még ilyen előkelő helyen (5.) soha.

41. ALLIANZ MECSEK-RALI, AZ OB 7. FUTAMA, PÉCS

Abszolút végeredmény: 1. Spitzmüller Csaba, Kazár Miklós (Hell Racing Team, Mitsubishi Lancer WRC) 1:22:25.5, 2. Vizin, Zsíros (Factory Racing, Subaru Impreza WRC) 1:16.8 perc hátrány, 3. Turán, Benics (Planet Turán Motorsport, Mitsubishi Lancer Evo6) 1:43.5 mp h.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik