A legfontosabb rekord: Peter Eastgate a legifjabb vb-győztes

Vágólapra másolva!
2008.12.02. 00:02
Címkék
”Minden idők legjobb WSOP-versenye volt” – mondták ki sokan a verseny után az olimpiákról ismert mondatot. Valóban, számtalan érdekesség mellett rekordok is szép számmal születtek a 2008-as világbajnokságon.
Peter Eastgate 9.1 millió dollárral gazdagodott
Peter Eastgate 9.1 millió dollárral gazdagodott
Peter Eastgate 9.1 millió dollárral gazdagodott
Peter Eastgate 9.1 millió dollárral gazdagodott

Az NSO Póker rovatának szakmai partnere a poker24.hu.
Ez volt az első WSOP-verseny, ahol a döntő asztal több mint három hónappal a főverseny megnyitója után kezdődhetett el. Ugyan a győztes nyereménye, „csak” minden idők második legnagyobb összege, így itt nincs csúcsdöntés, azért a 9.1 millió dollár bizonyára vigasztalja Peter Eastgate-et.

Térjünk is rá, akkor az igazi rekordokra: a döntő asztalon a játék 15 órán és 39 percen át tartott, ami a 10 000 dolláros nevezési díjas versenyek kategóriájában a leghosszabb eddigi élő pókerdöntő.

Érdekességképpen említjük meg, hogy a második leghosszabb döntő több mint másfél órával rövidebb volt: 14 óra 2 percig játszottak 2004-ben a Binion's Horseshoe-ban, ahol Joe Hachem lett a győztes.

A kétnapos döntőn 3000 szurkoló nézte a helyszínen élőben a versenyt, így ez minden idők legnézettebb élő pókerversenyévé tette a finálét. A tévés közvetítéseket 46 százalékkal többen – összesen 29 millióan – nézték mint tavaly, ekkora emelkedés sem volt még soha a nézettséget tekintve.

Az esemény legjelentősebb rekordja a legfiatalabb tornagyőztes címének elhódítása. A mindössze 22 éves, 10 hónapos és 28 napos Eastgate nem más, mint a pályája során 11 WSOP-versenyt nyerő Phil Hellmuth Jr. 1989-es, Johnny Chan elleni csúcsát döntötte meg!

Ezek alapján kijelenthetjük, hogy szép jövő áll a fiatal Eastgate előtt, és további rekorddöntésekre számíthatunk a WSOP részéről is 2009-ben.

További póker hírek, cikkek a www.poker24.hu oldalon!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik