Serie A: zuhogó eső, potyogtak a 11-esek a Bologna–Román

Vágólapra másolva!
2015.11.21. 20:08
Három tizenegyest és 2–2-es döntetlent hozott a Bologna–Roma összecsapás a Serie A 13. fordulójának nyitó mérkőzésén. A Bologna Roberto Donadonival a kispadon harmadik bajnoki meccsén is veretlen maradt.

Zuhogó esőben fogadta a Bologna a Romát, a pálya több részén is állt a víz, ennek ellenére megrendezték az összecsapást. A körülményekhez a hazaiak alkalmazkodtak gyorsabban, Anthony Mounier be is talált a kapuba a 10. percben, a találkozót rengeteg vitatott ítélettel vezető Gianluca Rocchi viszont nem adta meg a gólt, feltehetőleg les miatt – s ez esetben hibásan.

Ha egy masina beindul… – a 14. percben már valóban 1–0-t mutatott az eredményjelző. A vendégek képtelen voltak felszabadítani egy szöglet után, a labda háromszor is lepattant egy Roma-játékosról, és végül találkozott Adam Masina lábával, aki hét méterről Wojciech Szczesny alatt a kapuba küldte. 1–0

Óriási harc dúlt a pályán, a 38. percben mindegyik fél Rocchit szidta, a hazaiak szerint a kapujából kifutó Antonio Mirante kapus nem ért kézzel a labdához (a lassításokból úgy tűnt, igen), a vendégek pedig azt vitatták, ha büntetés, akkor miért nem piros lap, miért sárga. Mirante maradt a pályán, és rögvest bravúrral kitolta a bal alsó elől Miralem Pjanic szabadrúgásból elengedett labdáját.

Fordulás után jött a tizenegyesek félideje, három gólt is hozott a második játékrész, mindegyiket büntetőből. Az 52. percben, Mounier kezezése után Pjanic egyenlített, majd a bosnyáknak volt még egy helyzete, és Alessandro Florenzinek is volt egy megiramodása. A 72. percben Edin Dzeko állt a tizenegyespontra letett labda mögé, miután Luca Rossettini akasztotta Juan Iturbét, és a másik bosnyák sem hibázott. 1–2

A Bolognának viszont sikerült újítania, Vaszilisz Toroszidisz buktatta Emanuele Giaccherinit, és Rocchi újra a büntetőpontra mutatott, Mattia Destro pedig szintén magabiztos volt az ítélet-végrehajtásnál. Bologna–Roma 2–2.

A Bologna Roberto Donadonival a kispadon harmadik bajnoki meccsén is veretlen maradt.

A Juventus–Milan meccsről itt olvashat!

OLASZ SERIE A
13. FORDULÓ

Bologna–Roma 2–2 (Masina 14., Destro 87. – 11-esből, ill. Pjanic 52. – 11-esből, Dzeko 72. – 11-esből)
KÉSŐBB
Juventus–Milan 1–0 (Dybala 65.)

AZ ÁLLÁS
1. Fiorentina 12 9 3 24–9 +15 27
2. Roma 13 8 3 2 29–15 +14 27
3. Internazionale 12 8 3 1 12–7 +5 27
4. Napoli 12 7 4 1 22–8 +14 25
5. Sassuolo 12 6 4 2 14–10 +4 22
6. Juventus 13 6 3 4 17–11 +6 21
7. Milan 13 6 2 5 15–17 –2 20
8. Atalanta 12 5 3 4 13–14 –1 18
9. Lazio 12 6 6 16–20 –4 18
10. Sampdoria 12 4 4 4 19–17 +2 16
11. Torino 12 4 3 5 17–18 –1 15
12. Palermo 12 4 2 6 12–16 –4 14
13. Empoli 12 4 2 6 13–18 –5 14
14. Chievo 12 3 4 5 14–12 +2 13
15. Bologna 13 4 1 8 13–17 –4 13
16. Genoa 12 3 4 5 12–16 –4 13
17. Udinese 12 3 3 6 10–15 –5 12
18. Frosinone 12 3 2 7 11–18 –7 11
19. Verona 12 6 6 8–19 –11 6
20. Carpi 12 1 3 8 10–24 –14 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik