Serie A: tovább szenved a Napoli, a Fiorentinától is kikapott

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.01.18. 22:48
null
A Napolinak nagyon nem megy ebben az idényben (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 20. fordulójában a Napoli hazai pályán szenvedett 2–0-s vereséget a Fiorentinától.  

 

A nevében rangadónak számító találkozón inkább pocsék formában lévő csapatok meccsére lehetett számítani. A Napolinál nem oldódtak meg a gondok azzal, hogy menesztették Carlo Ancelottit, Mertensék ugyanis csupán a 11. helyről várták az összecsapást.

Az első félidőben kiegyenlített csata zajlott a mezőnyben, ám ebből a csatából a firenzei gárda jött ki jobban – a 22 éves tehetség, Federico Chiesa szemfüles góljával a lilák (akik ezúttal pirosban futballoztak) szerezték meg a vezetést, amelyet a félidőig meg is tartottak.

A Napoli cserékkel próbálta javítani a helyzetét – a Leipzigtől szerződtetett Diego Demme, valamint a nagy ígéretnek tartott Hirving Lozano is beállt, ám ez sem segítette Gattusóékat. A Fiorentina a 74. percben ugyanis megszerezte a második gólt, s ezzel végleg le is zárta a meccset: Dusan Vlahovics a tizenhatoson belülre érve nagyszerűen tekert a kapu jobb oldalába, Ospina tehetetlen volt.

Ezzel a három ponttal Ribéryék beérték a Napolit, amely a legutóbbi öt meccséből négyszer kikapott, s csak egyszer győzött – csalódást keltő, hogy előbbi a tabella 13., utóbbi pedig a 12. pozícióját foglalja el.

OLASZ SERIE A
20. FORDULÓ
Napoli–Fiorentina 0–2 (Chiesa 26., Vlahovics 74.)
KORÁBBAN
Lazio–Sampdoria 5–1
(Caicedo 7., Immobile 17., 20., 67. – a másodikat és a harmadikat tizenegyesből, Bastos 54., ill. Linetty 70.)
Sassuolo–Torino 2–1 (Boga 61., Berardi 73., ill. Locatelli 20. – öngól)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 19 15 3 1 37–18 +19 48
2. Internazionale 19 14 4 1 40–16 +24 46
3. Lazio 19 14 3 2 46–18 +28 45
4. Atalanta 19 10 5 4 49–26 +23 35
5. Roma 19 10 5 4 34–21 +13 35
6. Cagliari 19 8 5 6 33–29 +4 29
7. Parma 19 8 4 7 26–25 +1 28
8. Torino 20 8 3 9 26–28 –2 27
9. Verona 18 7 4 7 21–21 0 25
10. Milan 19 7 4 8 18–24 –6 25
11. Napoli 20 6 6 8 28–28 0 24
12. Fiorentina 20 6 6 8 25–29 –4 24
13. Udinese 19 7 3 9 17–28 –11 24
14. Bologna 19 6 5 8 28–31 –3 23
15. Sassuolo 20 6 4 10 32–35 –3 22
16. Sampdoria 20 5 4 11 20–33 –13 19
17. Lecce 19 3 6 10 22–38 –16 15
18. Genoa 19 3 5 11 20–38 –18 14
19. Brescia 19 4 2 13 17–36 –19 14
20. SPAL 19 3 3 13 12–29 –17 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik