Serie A: torinói sokk, 1995 óta először vesztett derbit a Juve

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.26. 16:58
null
A Juventus húsz év után kapott ki ismét a torinói derbin (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 32. fordulójában a Juventus 2–1-re kikapott a Torino vendégeként, előnye azonban csupán egy ponttal csökkent, mivel a Lazio nem bírt a Chievóval.

 

A Torino 1995 áprilisa óta nem nyert a derbin, sőt, 2002 óta 11 meccsen csupán egy pontot és egy gólt szerzett a Juventus ellen. A „zebrák” 15 pontos előnnyel vezették a bajnokságot a meccs előtt, míg a hazaiak a mezőny közepén tanyáztak, így természetesen a vendégek számítottak a toronymagas favoritnak.

Ennek megfelelően a 35. percben meg is szerezte a vezetést a Juventus, Pirlo 20 méterről, nagyszerűen csavart a bal felső sarokba szabadrúgásból, a labda a lécről pattant a gólvonal mögé (0–1).

Az első félidő utolsó percében aztán egyenlített a házigazda, Matteo Darmian vette át rosszul a labdát, ez annyira meglepte a védőket, hogy hárman nézték, ahogyan utána fut, majd Buffon kapujába lő. Ez a találat a 2000. gól volt, amelyet a Torino hazai pályán a Serie A-ban szerezett (1–1).

A fordulást követően előbb Pirlo veszélyes szabadrúgása maradt ki, majd jött az újabb sokk a vendégek számára, az 57. percben nagyszerű egyérintős játék végén az első gólt összehozó Quagliarella, Darmian párosból ezúttal utóbbi készítette elő előbbi találatát (2–1).

A Juve ezt követően Tévezt is bevetette, de a 70. percben nem ő, hanem Vidal került nagyon közel az egyenlítéshez, fejese után azonban a labda kevéssel elkerülte a bal felső sarkot.

Az utolsó tíz perchez érve egy csapásra mindkét kapu veszélybe került, előbb a Torino talált be hiába – Martínez lesen volt már –, majd a túloldalon a kapufa segített Padellinek, aki utána védett két ziccert is néhány másodperc leforgása alatt.

A hajrában a vendégrohamok újabb gólt nem eredményeztek, így a Torino 1995 óta először nyert a Juventus ellen.

A TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEKEN

A Lazio nem tudott élni a lehetőséggel, mert bár Klose megszerezte a vezetést a szünet előtt, az utolsó negyedóra kezdetén megmentett egy pontot a Chievo (1–1).

A Verona pocsékul kezdett a Sassuolo ellen, hiszen a 18. percben emberhátrányba került Rafael kapus kiállítása miatt, de Juan Gómez révén így is előnybe került, hogy aztán Moras öngóljával 1–1-gyel forduljanak a csapatok. A második félidőben aztán jött az örökifjú Luca Toni, aki megszerezte 16. és 17. gólját is a szezonban. A Verona a hajrában esett Sassuolo-találat ellenére emberhátrányban is begyűjtötte a három pontot (3–2).

A Parma Nocerino büntetőjével legyőzte a Palermót (1–0), a Genoa a Cesena ellen diadalmaskodott (3–1).

FIORENTINA–CAGLIARI

Az Európa-ligában már az elődöntőben járó „violák" már a mérkőzés elején hátrányba kerültek Duje Cop gólja miatt, a vendégek horvát támadója pedig egy órányi játékot követően megduplázta csapata előnyét (0–2).

Negyedórával a vége előtt Alberto Gilardino szépített (1–2), a hazai rohamok azonban nem értek újabb góllá, sőt, a ráadás pillanataiban még Diego Farias is betalált a Cagliariban, így a vendégek 3–1-re nyertek.

A Fiorentina a bajnokságban sorozatban a harmadik mérkőzésén is pont nélkül maradt.

NAPOLI–SAMPDORIA

A negyedik Napoli a tőle három ponttal lemaradó Sampdoriát fogadta a záró meccsen, további pikantériája volt az összecsapásnak, hogy a hírek szerint a genovai csapatot irányító Szinisa Mihajlovics veszi át Rafa Benítez helyét a nápolyiak kispadján.

Jobb kezdést pedig aligha képzelt el, csapata ugyanis már a 12. percben megszerezte a vezetést, egy jobb oldali beadás után a menteni igyekvő Raúl Albiol a saját kapujába juttatta a labdát – öngól, 0–1.

Innentől kezdve azonban nem volt több oka örömködni Mihajlovicsnak. Félórányi játék után Gabbiadini került helyzetbe Higuaín passza után, 12 méteres, jobbról leadott lapos lövését pedig Viviano gyakorlatilag bevédte, óriási potya volt (1–1)!

Pillanatokkal később egy gyönyörű összjáték végén ezúttal Gabbiadini passzával Higuaín került ziccerbe, és 15 méterről kapu bal oldalába tekert (2–1).

A fordulást követően növelte előnyét a Napoli, Insigne szerzett labdát a félpályánál, a 16-os előteréhez érve pedig a bal alsóba csavart (3–1).

A hajrában megszerezte negyedik találatát is a házigazda, Higuaín értékesítette a büntetőt (4–1), aztán az utolsó előtti percben a távolról óriási nagy gólt vágó Muriel révén alakult ki a 4–2-es Napoli-siker.

SERIE A
32. FORDULÓ
Genoa–Cesena 3–1 (Bertolacci 38, Perotti 45+3. – 11-esből, Pavoletti 53., ill. Carbonero 69.)
Verona–Sassuolo 3–2 (J. Gómez 30., Toni 63., 71., ill. Moras 35. – öngól, Floro Flores 89.)
Lazio–Chievo 1–1 (Klose 45+1., ill. Paloschi 76.)
Parma–Palermo 1–0 (Nocerino 22. – 11-esből)
Torino–Juventus 2–1 (Darmian 45., Quagliarella 57., ill. Pirlo 35.)
Fiorentina–Cagliari 1–3
(Gilardino 75., ill. Cop 7., 60., Diego Farias 92.)
Napoli–Sampdoria 4–2 (Gabbiadini 31., Higuaín 34., 81. – a másodikat 11-esből, Insigne 47., ill. Albiol 12. – öngól, 89. Muriel)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 32 22 7 3 60–17 +43 73
2. Lazio 32 18 5 9 59–31 +28 59
3. Roma 32 15 13 4 43–25 +18 58
4. Napoli 32 16 8 8 57–39 +18 56
5. Sampdoria 32 12 14 6 40–35 +5 50
6. Fiorentina 32 13 10 9 44–38 +6 49
7. Genoa 32 12 11 9 46–37 +9 47
8. Torino 32 12 11 9 38–34 +4 47
9. Internazionale 32 11 12 9 48–38 +10 45
10. Milan 32 10 13 9 45–39 +6 43
11. Palermo 32 10 11 11 44–46 –2 41
12. Verona 32 10 9 13 40–56 –16 39
13. Udinese 32 9 11 12 36–43 –7 38
14. Chievo 32 9 10 13 24–33 –9 37
15. Sassuolo 32 8 12 12 39–49 –10 36
16. Empoli 32 6 17 9 34–40 –6 35
17. Atalanta 32 6 13 13 29–44 –15 31
18. Cagliari 32 5 9 18 38–62 –24 24
19. Cesena 32 4 11 17 29–56 –27 23
20. Parma 32 6 5 21 27–58 –31 16
* Parma csapatától 7 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik