Vége a Roma nagy menetelésének, de a veretlenség megmaradt

Vágólapra másolva!
2013.11.03. 20:30
null
A Torino megnehezítette a Roma dolgát (Fotó: Reuters)
A Roma labdarúgócsapata a Torino otthonában folytathatta volna a menetelését a Serie A-ban. Hiába szerzett azonban vezetést Strootman révén, a második félidőben Cerci válaszolt. A meccs végén szinte egykapuzott a vendégcsapat, de gólt már nem sikerült szereznie, maradt a döntetlen. Ezzel a győzelmi sorozat megszakadt, de a veretlenségi nem.

A meccset úgy kezdte a Roma, mintha hazai környezetben játszana. A Torino beállt védekezni, és ebből igyekezett gyors ellenakciókat vezetni. Öngyilkos taktikának tűnt, mert a Torino védelme az utóbbi időben mindennek volt nevezhető, csak betonbiztosnak nem.

A Roma ment előre azzal a szokásos módján, ahogy az utóbbi időben tette. Vagyis türelmesen adogatva igyekezett rést találni az ellenfél védelmében. Ez sokáig nem sikerült, de a 25. perc végén már látszott, hogy a Torino egyre jobban visszaszorult, sorban rúghatta a szögleteket a vendégcsapat.

A 28. percben aztán a torinói védelem közvetlen közelről nézte, ahogy a Roma megszerezte a vezetést. Pjanic kapott labdát a bal oldalon, bevezette a labdát a tizenhatoson belülre az alapvonal közelébe, majd visszagurított az érkező Strootman elé, aki 7 méterről, egyből a kapuba lőtt. 0–1

A gól után megélénkült a meccs, egyértelmű volt, hogy a Torino a kezdeti taktikájával most már semmire sem megy, ezért kicsit többet támadtak. Ezzel persze lehetőséget adtak a római szélsőknek, hogy több helyzetet alakítsanak ki.

A meccsnek kifejezetten jót tett, hogy a Roma betalált. A gond csak az volt, hogy a Torino játékosai képtelenek voltak háromszor egymás után csapattárshoz passzolni. Az utolsó öt percre aztán Cerci megrázta magát, és többször is gondot okozott a jobb oldalon. Ez azonban kevés volt ahhoz, hogy a hazaiak gólt is szerezzenek, így római vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok. 0–1

A MÁSODIK FÉLIDŐ

A második félidőben eleinte többet birtokolta a labdát a Roma, de aztán a hazaiak lábra kaptak, és egyre-másra vezették az akciókat, de a vendégek védelme biztosan állt a lábán. És ha rajtuk is túljutott a labda, még mindig ott volt De Sanctis, aki többször is szépen védett.

Aztán a 63. percben siker koronázta a hazaiak erőfeszítéseit. Meggiorini harcolt a tizenhatoson belül Benatiával, aki lepattant róla, a torinói játékos még megállította a labdát az alapvonalon, majd középre játszott, ahol Cerci Balzaretti szorításában bekotorta a Torino egyenlítő gólját. 1–1

Az egyenlítés felébresztette a Romát, újra fontossá vált a támadás, és megint beszorította a Torinót. Hiába azonban a helyzetek a hazaiak védelme jól rombolt, és az ellentámadásokról sem mondtak le. Ennek ellenére szabadrúgások, helyzetek sorjáztak a hazai kapu előtt, szinte felborult a pálya, de már semmi nem jött össze a rómaiaknak, maradt a döntetlen. 1–1

Rekordok helyett egy ponttal lett gazdagabb a Roma, amely továbbra is vezeti az olasz bajnokságot.

SERIE A
11. FORDULÓ
Torino–Roma
1–1 (Cerci 63., ill. Strootman 28.)

AZ ÁLLÁS
1. Roma 11 10 1 25–2 +23 31
2. Napoli 11 9 1 1 24–8 +16 28
3. Juventus 11 9 1 1 23–10 +13 28
4. Internazionale 11 6 4 1 27–12 +15 22
5. Verona 11 7 1 3 22–17 +5 22
6. Fiorentina 11 6 3 2 21–13 +8 21
7. Lazio 11 4 3 4 15–15 0 15
8. Genoa 11 4 2 5 11–13 –2 14
9. Atalanta 11 4 1 6 12–14 –2 13
10. Udinese 11 4 1 6 11–14 –3 13
11. Milan 11 3 3 5 17–19 –2 12
11. Torino 11 2 6 3 17–19 –2 12
13. Parma 11 3 3 5 16–19 –3 12
14. Livorno 11 3 3 5 13–16 –3 12
15. Cagliari 11 2 4 5 11–19 –8 10
16. Sampdoria 11 2 3 6 12–20 –8 9
17. Bologna 10 2 3 5 13–22 –9 9
18. Sassuolo 11 2 3 6 12–27 –15 9
19. Catania 11 1 3 7 7–19 –12 6
20. Chievo 10 1 1 8 7–18 –11 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik