T. I. 2019.12.08 14:29 Frissítve: 2019.12.08 16:50

Serie A: Pandev meglőtte az idény legnagyobb gólját, de csak egy pontot ért

Fordulatos mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott egymással a Lecce és a Genoa az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 15. fordulójában. Goran Pandev majd' 40 méterről lőtt góllal szerzett vezetést a vendégeknekí a második félidőben 10 perc alatt dolgozta le kétgólos hátrányát a házigazda.

Pandev álomgólt lőtt, majd kiállították (Fotó: Twitter)


Ekkora gól még nem volt az idényben! De szó szerint. Az OptaPaolo Twitter-oldalának hála pontosan tudjuk, Pandev 39.7 méterről emelt a kapuba a Lecce elleni találkozó 31. percében – igaz, ehhez az egykor az AC Milant is megjáró kapus, Gabriel hibája is kellett, aki a tizenhatoson kívülre szaladva röviden szabadított fel, felkínálva a lehetőséget a veterán macedónnak (0–1)

Az első félidő hosszabbításában Domenico Criscito tizenegyesből duplázta meg a vendégfórt (0–2). 

Csakhogy a második játékrész már közel sem alakult ilyen jól a bajnoki tabella 18., azaz kiesést jelentő helyén álló genovaiak számára. A 60. percben egy kis szöglet után a csereként beállt Filippo Falco tekert látványos gólt a tizenhatos jobb csücskétől a hosszú felső sarokba (1–2).

A 70. minutumban az egyenlítés is összejött – az ekkor már Kevin Agudelo kiállítása miatt emberelőnyben futballozó – hazaiaknak: Falco beívelése után a szintén csereként beállt Andrea Tabanelli bólintott Andrei Radu kapujába (2–2). 

A végjátékban négy perc alatt Pandev is begyűjtött még két sárgát, így a Genoa kettős emberhátrányban fejezte be a mérkőzést, s végül a pontszerzésnek is örülhetett... 

OLASZ SERIE A
15. FORDULÓ

Lecce–Genoa 2–2 (Falco 60., Tabanelli 70., ill. Pandev 31., Criscito 45+5.)
Később
15.00: 
Sassuolo–Cagliari
15.00: SPAL–Brescia
15.00: Torino–Fiorentina (Tv: Digi Sport2)
18.00: Sampdoria–Parma (Tv: Digi Sport1)
20.45: Bologna–AC Milan (Tv: Digi Sport1) 
SZOMBAT
Lazio–Juventus 3–1 (Luiz Felipe 45+1., Milinkovics-Szavics 74., Caicedo 95., ill. C. Ronaldo 25.) 
Udinese–Napoli 1–1 (Lasagna 32., ill. Zielinski 69.)
Atalanta–Verona 3–2 (Malinovszkij 44., Muriel 64. – 11-esből, Djimsiti 93., ill. Di Carmine 23., 57.)
PÉNTEK
Inter–AS Roma 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 15 12 2 1 31–13 +18  38
2. Juventus 15 11 3 1 26–15 +11  36
3. Lazio 15 10 3 2 36–15 +21  33
4. Roma 15 8 5 2 26–15 +11  29
5. Atalanta 15 8 4 3 37–23 +14  28
6. Cagliari 14 8 4 2 29–17 +12  28
7. Napoli 15 5 6 4 24–19 +5  21
8. Parma 14 5 3 6 20–18 +2  18
9. Verona 15 5 3 7 14–17 –3  18
10. Torino 14 5 2 7 16–20 –4  17
11. Milan 14 5 2 7 13–17 –4  17
12. Bologna 14 4 4 6 20–23 –3  16
13. Fiorentina 14 4 4 6 18–21 –3  16
14. Lecce 15 3 6 6 20–29 –9  15
15. Udinese 15 4 3 8 10–24 –14  15
16. Sassuolo 13 4 2 7 24–25 –1  14
17. Sampdoria 14 3 3 8 12–24 –12  12
18. Genoa 15 2 5 8 17–30 –13  11
19. SPAL 14 2 3 9 9–21 –12  9
20. Brescia 13 2 1 10 10–26 –16  7
2020.01.28 20:06:34

Olasz labdarúgás R. GY.

A Torino még vezetett a rendes játékidőben, de előbb egyenlített a Milan, majd a hosszabbításban a győzelmet is kiharcolta.

2020.01.26 15:28:42

Olasz labdarúgás H. D.

Zielinski és Insigne gólja után Cristiano Ronaldo találata már csak a szépítésre volt elég.

2020.01.26 15:26:00

Olasz labdarúgás H. D.

Hiába játszott óriási fölényben a Roma, nem tudta legyőzni a városi rivális Laziót.

2020.01.22 17:43:34

Olasz labdarúgás R. Gy.

A második félidőben a Roma mindent megpróbált, de csak szépítésre futotta az erejéből.

2020.01.21 20:27:32

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

A Napoli jutott az Olasz Kupa elődöntőjébe, Ciro Immobile elesett egy 11-es elvégzése közben.