Serie A: nem bírt egymással a Napoli és az Atalanta

2019.10.30. 21:15
null
Milik (jobbra) azt hitte, győztes gólt szerzett (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli bajnokság, a Serie A 10. fordulójának szerda kora esti mérkőzésén a 4. helyet elfoglaló Napoli az Atalantát fogadta, és igazán fordulatos 90 percet követően 2–2-es döntetlent ért el.

 

Bátran kikiálthatjuk a hétközi olasz bajnoki forduló rangadójának a Napoli–Atalanta találkozót, hiszen két BL-résztvevő csapat nézett egymással szembe Nápolyban, ráadásul jelenleg is a dobogóért harcolnak mindketten.

Az első negyedórát követően a Napoli ugyan előnybe került Nikola Makszimovics fejesével, és a gólt követően is kapura jóval veszélyesebben játszott, a vendégek a szünet előtt röviddel egyenlítettek: kontra végén Remo Freuler közelről leadott nem túl jó lövése Alex Meret kapus hatékony közreműködésével került a kapuba.

A második félidő annyiban változott az elsőhöz képest, hogy már a vendégek is aktivizálták magukat a nápolyi kapu előtt, és jóval veszélyesebben futballoztak. Ennek ellenére ismét a Napoli szerzett vezetést, igaz, közel fél órára volt szükség a gólhoz: Arkadiusz Milik legutóbbi négy mérkőzésén – klub- és válogatott szinten – már az ötödik találatát szerezte.

Ami viszont nem változott az első félidőhöz képest: az Atalanta ennek a hajrájában is egyenlített: jó kiugratást követően Josip Ilicic használta ki ziccerét, amivel pontot mentett csapatának, így a bergamóiak megőrizték harmadik helyüket a tabellán.

OLASZ SERIE A
10. FORDULÓ
Napoli–Atalanta 2–2 (Makszimovics 16., Milik 71., ill. Freuler 41., Ilicic 86.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 10 8 1 1 22–10 +12 25
2. Juventus 9 7 2 – 16–8 +8 23
3. Atalanta 10 6 3 1 30–16 +14 21
4. Napoli 10 5 3 2 20–13 +7 18
5. Roma 9 4 4 1 14–11 +3 16
6. Lazio 9 4 3 2 18–10 +8 15
7. Cagliari 9 4 3 2 13–8 +5 15
8. Parma 10 4 1 5 15–14 +1 13
9. Fiorentina 9 3 3 3 13–12 +1 12
10. Bologna 9 3 3 3 12–12 0 12
11. Verona 10 3 3 4 7–8 –1 12
12. Torino 9 3 2 4 11–12 –1 11
13. Milan 9 3 1 5 9–13 –4 10
14. Udinese 9 3 1 5 5–13 –8 10
15. Sassuolo 8 3 – 5 15–16 –1 9
16. Lecce 9 2 2 5 10–18 –8 8
17. Genoa 9 2 2 5 12–21 –9 8
18. Brescia 9 2 1 6 9–14 –5 7
19. SPAL 9 2 1 6 7–16 –9 7
20. Sampdoria 9 1 1 7 5–18 –13 4

 

Legfrissebb hírek

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
1 órája

A Villarreal kiváló meccsen győzte le hátrányból a Napolit

Bajnokok Ligája
1 órája

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter, nem történt sérülés

Bajnokok Ligája
4 órája

Krsztovics duplázott, az Atalanta könnyedén múlta felül a Veneziát

Olasz labdarúgás
2026.10.12. 22:44

Az Inter fél óra alatt lerendezte a Parmát

Olasz labdarúgás
2026.10.10. 22:39

Szívritmuszavara után újra edz Scott McTominay

Olasz labdarúgás
2026.10.08. 09:05

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56