Serie A: Nagy Ádámék hármat vágtak, Mertens egymaga négyet!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.18. 16:58
null
Mertens valószínűleg sosem felejti el ezt a napot (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 17. fordulójában a Nagy Ádámmal felálló Bologna 3–0-ra nyert a Pescara otthonában, míg a Napoli a négy gólt szerző Dries Mertens vezérletével 5–3-ra legyőzte a Torinót.

Már a 7. percben előnybe került a Bologna, Adam Masina talált be. A másik Ádám – aki bemutatta az új harmadik számú mezt, amiben ma pályára is léptek – 16 perccel később sárga lapot kapott, de így is végigjátszotta a találkozót. Előtte azonban még emberhátrányba került a Pescara, ez meg is pecsételte a sorsát, Blerim Dzemaili még a szünet előtt betalált, majd Ladislav Krejcí büntetőből szerzett gólt.

A Torino három pontra megközelíthette volna a Napolit, ha nyer, ám erre hamar elvesztette az esélyét, Dries Mertens ugyanis már 22 perc alatt mesterhármasnál járt. Az 1994–1995-ös szezon óta senki sem triplázott egymást követő két találkozón, a belgának azonban sikerült!

A második félidő elején Andrea Belotti szépített, ám Vlad Chiriches találatával újra három volt a különbség. A 76. percben Luca Rossettini használta ki Pepe Reina hibáját, majd Mertens meseszép találattal szerezte meg a negyedik gólját. Négy perccel később Iago Falque büntetőből szépített, ám ez a pontszerzéshez nem volt elég.

A másik két találkozón a Chievo a Sampdoriát, az Udinese a Crotonét győzte le.

OLASZORSZÁG, SERIE A
17. FORDULÓ

Chievo–Sampdoria 2–1 (Meggiorini 9., Pellissier 42. – 11-esből, ill. Schick 94.)
Napoli–Torino 5–3 (Mertens 13., 18., 22., 80. – a másodikat 11-esből, Chiriches 70., ill. Belotti 58., Rossettini 76., Falque 84. – 11-esből)
Pescara–Bologna 0–3 (Masina 7., Dzemaili 41., Krejcí 57. – 11-esből)
Udinese–Crotone 2–0 (Théréau 43., 61.)

KORÁBBAN
Sassuolo–Inter 0–1(Candreva, 48.)

KÉSŐBB
20.45:Genoa–Palermo(Tv:DIGI Sport3)
20.45:Lazio–Fiorentina(Tv:DIGI Sport1)

SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK
Juventus–Roma 1–0(Higuaín 14.)
Milan–Atalanta0–0
Empoli–Cagliari 2–0(Mcsedlidze 8., 72.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 17 14 3 36–14 +22 42
2. Roma 17 11 2 4 36–17 +19 35
3. Napoli 17 10 4 3 37–18 +19 34
4. Milan 17 10 3 4 27–20 +7 33
5. Lazio 16 9 4 3 29–17 +12 31
6. Atalanta 17 9 2 6 25–20 +5 29
7. Internazionale 17 8 3 6 25–21 +4 27
8. Fiorentina 16 7 5 4 24–18 +6 26
9. Torino 17 7 4 6 35–27 +8 25
10. Chievo 17 7 4 6 18–17 +1 25
11. Udinese 17 7 3 7 24–24 0 24
12. Genoa 16 6 5 5 18–17 +1 23
13. Sampdoria 17 5 5 7 20–24 –4 20
14. Bologna 17 5 5 7 17–22 –5 20
15. Cagliari 17 6 2 9 23–39 –16 20
16. Sassuolo 17 5 3 9 21–28 –7 18
17. Empoli 17 3 5 9 9–24 –15 14
18. Crotone 17 2 3 12 14–32 –18 9
19. Pescara 17 1 5 11 13–32 –19 8
20. Palermo 16 1 3 12 11–31 –20 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik