H. Á. 2019.08.25 22:52 Frissítve: 2019.09.13 14:46

Serie A: mi az a catenaccio? Hat meccsen 20 gól esett vasárnap este

Az olasz élvonalbeli bajnokság első fordulójának vasárnap esti mérkőzései ott folytatódtak, ahol a szombati első meccsek abbamaradtak, legalábbis, ami a gólok számát illeti: míg szombaton két találkozón nyolc találat esett, addig most hat találkozón 20 alkalommal kellett a kapusoknak maguk mögé nyúlniuk.

 

Dzeko (labdával) nagy cselek után volt eredményes (Fotó: AFP)

ROMA–GENOA 3–3

A legfürgébbnek a fővárosban bizonyultak a küzdő felek, itt a Roma török támadója, Cengiz Ünder már a hatodik percben betalált a Genoa kapujába, miután két védőt elfektetve a bal felsőbe lőtt.

Mindössze tíz percig örülhettek a vezetésnek a hazaiak, egy szépen felépített támadás végén Andrea Pinamonti lőtt középről, 13 méterről a léc alá, 1–1.

Enyhe római fölény mellett szűk negyedórát kellett várni az újabb gólra: Edin Dzeko kapott labdát az ötös bal sarka közelében, majd három védőt között középre cselezte magát és a bal alsóba tekert, 2–1.

A félidőre azonban mégis egyenlő állással mehettek a felek, mert két perccel a szünet előtt a Pinamonti buktatásáért megítélt büntetőt Domenico Criscito váltotta gólra, 2–2.

A második játékrészben még annyit sem kellett várni az első találatra, mint az elsőben: alig négy perc játék után Alekszandar Kolarov szabadrúgást végezhetett el, s a 22 méterről ballal kapura csavart labda a lécről vágódott miliméterekkel a gólvonal mögé – Gianpaolo Calvarese játékvezető jelezte pár másodperccel később a csuklójára mutatva, a labda bent volt, 3–2.

A vendégek azonban nem adták fel, s a félidő közepén Cristian Kouamé remekbe szabott csukafejesével harmadszor is egyenlített, s még volt húsz perc hátra.

Több gól azonban már nem esett, holott mindkét csapatnak voltak gólszerzési lehetőségei, végül azonban –  a semleges szurkolók számára legalábbis – minden igényt  kielégítő mérkőzéssel kezdték a csapatok a bajnoki idényt.

A TÖBBI MÉRKŐZÉSRŐL RÖVIDEN

Veronában a Bologna – amelynek kispadján ott volt a leukémiája miatt a héten kórházi kezelésen részt vett Szinisa Mihajlovics vezetőedző – a 13. percben emberelőnybe került, miután Pawel Dawidowicz büntetőt és piros lapot érően szabálytalankodott a tizenhatoson belül. A megítélt tizenegyest Nicola Sansone magabiztosan értékesítette. Hiába került azonban korán létszámfölénybe a vendégcsapat, a Verona a 36. percben Miguel Veloso szép szabadrúgásból egyenlített, s bár ekkor még tán ő sem sejtette, de végül az eredmény a hátralévőkben már nem változott.

Genovában a Sampdoria otthonában szolidabb gólfesztivált rendezett a Lazio, miután az első félidőben Ciro Immobile vezetést szerzett a vendégeknek, majd a másodikban Joaquin Correa találata után a válogatott csatár második góljával már 3–0 volt a vendégek előnye, s meg is maradt a végéig.

Az este gólokban második leggazdagabb mérkőzését Ferrarában játszották, a SPAL fogadta az Atalantát, amely a 27. percben már 2–0-s hátrányba került: Federico di Francesco a 7. percben szerzett vezetést, Andrea Petagna húsz perc múlva pedig – némi videózás után – megduplázta a hazai előnyt.

A szünet előtt bő tíz perccel Robin Gosens szépített, majd a második félidőben a vendégek megfordították a mérkőzést: előbb Luis Muriel egyenlített szép lapos lövéssel, öt perccel később a kolumbiai egy pattogós lövéssel pedig a vezetést és –  mint később kiderült –, a győzelmet is megszerezte csapatának.

A Brescia Alfredo Donnarumma második félidőben tizenegyesből szerzett góljával győzött a Cagliari otthonában, míg a Torino Simone Zaza duplájával 2–1-re legyőzte a Sassuolót, amelynek csak a szépítésre futotta az erejéből Francesco Caputo találatával.

OLASZ SERIE A
1. FORDULÓ
Roma–Genoa 3–3 (Ünder 6., Dzeko 30., Kolarov 49., ill. Pinamonti 16., Criscito 43. – 11-esből, Kouamé 70.)
Cagliari–Brescia 0–1 (A. Donnarumma 53. – 11-esből)
Sampdoria–Lazio 0–3 (Immobile 37., 62., J. Correa 56.)
SPAL–Atalanta 2–3 (Di Francesco 7., Petagna 27., ill. Gosens 34., Muriel 71., 76.)
Torino–Sassuolo 2–1 (Zaza 14., 55., ill. Caputo 69.)
Hellas Verona–Bologna 1–1 (Veloso 36., ill. Sansone 15. – 11-esből)

KORÁBBAN
Udinese–Milan 1–0
(Rodrigo Becao 72.)

2019.09.14 13:03:49

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Nagyon készültek a rangadóra a firenzeiek, akik az első félidőben több ziccert is elhibáztak, a vége 0–0 lett.

2019.09.01 16:56:00

Olasz labdarúgás R. GY.

Hat kapufát láttunk a Lazio és a Roma rangadóján, gólból viszont csak kettőt, így lett iksz.

2019.08.27 14:22:38

Olasz labdarúgás B. L.

A 66. perc után óriási feltámadást mutatott be a kihívó, de Koulibaly a 92. percben öngólt vétett.

2019.08.28 15:54:06

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019. Serie A, csapatról csapatra: a legfontosabb és lehetséges érkezők, a legjobb tizenegyek.

2019.08.26 21:26:34

Olasz labdarúgás BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. A Juventusnál, nem megkerülve a konfliktusokat előre menekülnek, reményeik szerint Európa legtetejére. Arról, hogy a cél szentesíti-e az eszközt, a vélemények megoszlanak.