Serie A: kettős emberhátrány, Inter-vereség a Torinótól

Vágólapra másolva!
2016.04.03. 22:58
null
Molinaro egyenlítő gólja – és a dolgok ezt követően még rosszabbra fordultak az Inter számára (Fotó: MTI)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában az Internazionale hazai pályán 2–1-re kikapott a Torinótól.

A mérkőzés úgy kezdődött, mint mindig, amikor Mauro Icardi és Maxi López érintett – a magánügyeik miatt haragban álló támadók szokás szerint nem fogtak kezet. Icardi aztán a 17. percben megszerezte a vezetést az Internek, büntetőből – a milánói fekete-kékek egygólos fórral vonulhattak pihenni.

A második félidő aztán igen rosszul kezdődött a házigazdáknak, ugyanis az 55. percben Maxi López előkészítése után Cristian Molinaro egyenlített (több mint két év után első bajnoki gólját szerezte meg), két perccel később Miranda megkapta a második sárga lapját, így aztán az Inter már emberhátrányban is volt. Ha ez nem lett volt elég, a 72. percben Nagatomo Juto összehozott egy tizenegyest és kapott egy pirosat, Andrea Belotti higgadtan belőtte a büntetőt – 1–2, kettős emberhátrány, innen szinte lehetetlen felállni.

Nem is lehetett – gól már nem esett, a Torinónak volt még egy óriási kapufája, a kipattanót pedig López az égbe lőtte. Azért ő nevetett utoljára. Pláne, hogy a meccs utolsó akciójánál Éder centikkel maradt le egy csúsztatásról, pedig ott tátongott előtte a kapu – az egyenlítés nem jött össze, 1–2 a vége.

OLASZ SERIE A
31. FORDULÓ
Internazionale–Torino 1–2
(Icardi 17. – 11-esből, ill. Molinaro 55., Belotti 73. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 31 23 4 4 56–16 +40 73
2. Napoli 31 20 7 4 63–27 +36 67
3. Roma 31 18 9 4 66–32 +34 63
4. Fiorentina 31 16 8 7 51–33 +18 56
5. Internazionale 31 16 7 8 41–30 +11 55
6. Milan 31 13 10 8 41–33 +8 49
7. Sassuolo 31 12 12 7 40–34 +6 48
8. Lazio 31 11 9 11 39–42 –3 42
9. Chievo 31 11 8 12 37–40 –3 41
10. Genoa 31 10 7 14 36–37 –1 37
11. Torino 31 9 9 13 39–43 –4 36
12. Bologna 30 10 6 14 30–35 –5 36
13. Atalanta 31 9 9 13 30–36 –6 36
14. Empoli 31 9 9 13 34–43 –9 36
15. Udinese 31 9 7 15 29–46 –17 34
16. Sampdoria 31 8 9 14 44–49 –5 33
17. Carpi 31 6 10 15 29–49 –20 28
18. Palermo 31 7 7 17 29–54 –25 28
19. Frosinone 31 7 6 18 29–59 –30 27
20. Verona 30 2 13 15 26–51 –25 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik