Három büntető, két piros lap: a Juve nyerte a Roma elleni derbit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.05. 17:54
null
Tévez két büntetőt is értékesített (Fotó: Reuters)
A Juventus 3–2-re legyőzte az AS Romát az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) hatodik fordulójának csúcsrangadóján, ezzel történelmet írt és már csak egyedüli csapatként hibátlan az öt topligát tekintve. A mérkőzés első félidejében három büntető, a másodikban két piros lap is volt, a 86. percben Bonucci fantasztikus találata, a torinóiak egyetlen akciógólja döntött.

Arturo Vidal nem, Andrea Pirlo ellenben (2014 májusa óta először) ott volt a Juve kezdőjében, a Románál Juan Iturbe kezdetése (Florenzi kárára) volt kisebb meglepetés.

A találkozót a Juventus kezdte jobban, olykor a kapuja elé is szegezte a visszazáró vendégeket, majd a 9. percben már büntetőért reklamált, Tévez passza után Marchisio tűnt el középen, a síp néma maradt.

Komolyabb gólszerzési lehetőség nélkül csordogált a rangadó, majd a félidő derekán elkezdődött a sárga lapok és tizenegyesek fesztiválja: húsz perc leforgása alatt Rocchi játékvezető hat (három-három) büntetőkártyát mutatott fel és három büntetőt fújt be.

A 26. percben Andrea Pirlo szabadrúgása után a sorfalban álló Maicon kezezését először szabadrúgásnak, majd büntetőnek látta a bíró. Carlos Tévez volt a végrehajtó, és nem is hibázott Skorupskival szemben. 1–0. A gól után Rudi Garciát, a vendégek vezetőedzőjét a lelátóra száműzték.

Három perccel később – szintén egy szabadrúgást követően, csak a másik térfélen – Lichtsteiner kapaszkodott bele Francesco Tottiba a tizenhatoson belül és esett el vele, ekkor szintén a tizenegyespontra mutatott Rocchi. A sértett magabiztosan bevágta (1–1), ezzel ő lett az első játékos, aki a szezonban gólt lőtt Buffonnak a Serie A-ban. A „zebrák” mégis emberek: 832 góltalan perc után zörrent a Juve hálója.

A 38 éves Totti Manchester után Buffon kapuját is bevette (Fotó: Reuters)
A 38 éves Totti Manchester után Buffon kapuját is bevette (Fotó: Reuters)

A következő percek a forrongó indulatok hevében teltek, potyogtak a sárga lapok, a foci viszont kevés volt. A 44. percben, aztán a semmiből fordított a Roma. Gervinho gyorsított rá a hazai védelemre és hozta helyzetbe Juan Iturbét egy varázspasszal, a gyors argentin pedig nem hezitált, 7 méterről a rövid alsóba lőtt. 1–2.

De ez sem volt elég ahhoz, hogy előnnyel vonuljon szünetre a vendégcsapat: a 47. percben Pjanic rúgott (teljesen feleslegesen) Pogba alá a tizenhatos vonalán, ez is nehezen megítélhető szituáció volt, de a játékvezető ezt is tizenegyesnek fújta. Tévez pedig ezt is berúgta (2–2), ezzel ötödik bajnokiján már a hatodik találatát szerezte az argentin.

A fordulás után a Juve kezdett erősebben (Pogba nagyon élt ezekben a percekben), mégis a Roma hagyott ki óriási helyzetet, Gervinho előkészítése után Pjanic nem találta el a kaput az ötös sarkáról.

A kedélyek lenyugodtak, helyzetek viszont nem nagyon akadtak, a mérkőzés ezen szakaszában úgy tűnt, aki a következő gólt lövi, megnyerheti a hibátlanok összecsapását. És így is történt, a 86. percben Leonardo Bonucci 16 méterről egy fantasztikus kapáslövéssel (hátvédként a hazaiak egyetlen akciógólját szerezve) eldöntötte a három pont sorsát (3–2). Apró szépséghiba, hogy a lövés pillanatában Arturo Vidal lesen helyezkedett, és takarta a kapus előtt, így a gól nem kellett volna megadni, ezt maga Massimiliano Allegri is elismerte a meccs után. Bonucci amúgy legutóbbi találatát pont a fővárosiak ellen szerezte, 2014 januárjában.

A végére két piros lap is jutott: Morata csúnyán rácsúszott Manolaszra, aki felkapta a vizet és nekiment a csatárnak. A tömegjelenetet követően a játékvezető mindkettejüket kiállította.

A Juventus sorozatban negyedszer győzte le hazai pályán a Romát és három pontos előnyre tett szert a tabella élén, ráadásul történelmet is írt: sorozatban huszonkettedik hazai győzelmét aratta a Serie A-ban, erre korábban még nem volt példa.

SERIE A
6. FORDULÓ
Juventus–Roma 3–2
(Tévez 27., 45. - mindkettő 11-esből, Bonucci 86. ill. Totti 32. - 11-esből, Iturbe 44.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 6 6 13–2 +11 18
2. Roma 6 5 1 11–4 +7 15
3. Sampdoria 6 4 2 7–2 +5 14
4. Udinese 6 4 1 1 9–5 +4 13
5. Milan 6 3 2 1 13–9 +4 11
6. Verona 6 3 2 1 6–5 +1 11
7. Lazio 6 3 3 11–7 +4 9
8. Internazionale 5 2 2 1 11–5 +6 8
9. Genoa 6 2 2 2 6–6 0 8
10. Napoli 5 2 1 2 6–6 0 7
11. Empoli 6 1 3 2 8–8 0 6
12. Fiorentina 5 1 3 1 2–3 –1 6
13. Cesena 6 1 3 2 5–10 –5 6
14. Torino 5 1 2 2 3–5 –2 5
15. Cagliari 6 1 1 4 7–9 –2 4
16. Chievo 6 1 1 4 5–9 –4 4
17. Atalanta 6 1 1 4 2–8 –6 4
18. Parma 6 1 5 11–16 –5 3
19. Palermo 6 3 3 6–14 –8 3
20. Sassuolo 6 3 3 3–12 –9 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik