Serie A: A 3. gólunk les volt, a Roma hasonlóan jó volt - Allegri

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.05. 21:31
A Juventus 3–2-re legyőzte az AS Romát az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) hatodik fordulójának csúcsrangadóján. A mérkőzés első félidejében három büntető, a másodikban két piros lap is volt, a 86. percben Bonucci fantasztikus, ám ugyancsak vitatott találata döntött. Massimiliano Allegri a meccs után elmondta, a Roma a Juvéhoz hasonlóan jó volt, Bonucci belülről másként érezte.

„Kivételes csapat vagyunk, megmutattuk erősségeinket és technikai tudásunkat. Ilyen játékosokkal könnyű. A fiúk jól teljesítettek, jobban vigyáztunk a labdára, tudtunk növelni és csökkenteni is a tempót. Nagyon kiegyensúlyozott meccs volt, de a játékosaim megérdemelték a győzelmet. Köszönöm nekik, hogy ilyen szép helyen állunk a bajnokságban” – nyilatkozta Massimiliano Allegri, aki ugyanakkor elismerte, hogy a harmadik Juve-gól szabálytalan volt.Massimiliano Allegri, aki ugyanakkor elismerte, hogy a harmadik Juve-gól szabálytalan volt.

„Igen, a lövésnél Vidal lesen volt, és takarta a kapus kilátását” – mondta Allegri, akinek csapata két vitatható tizenegyest is kapott a meccs első félidejében. A torinóiak edzője próbálta is higgadtságra inteni övéit, és utalni rá, hogy ezzel még nem dőlt el a bajnokság: „A mai meccs nem bizonyítja, hogy egyértelműen a Roma fölött lennénk. Jó csapat vagyunk, de a Roma hasonlóan jó volt” – tette hozzá a vezetőedző.

„Egészen biztosan a legszebb és a legfontosabb gól volt a karrieremben, aminek külön nyomatékot ad, hogy három pontot ért. Nagyszerű Roma ellen játszottunk, de ma bebizonyítottuk, hogy mi vagyunk a legerősebbek – mondott némiképp ellent edzőjének a győztes gól szerzője, Leonardo Bonucci. – Megmutattuk, hogy van tartásunk hátrányban, sikerült jól reagálni. Jók voltunk, kevés helyzetet engedtünk nekik, újra bizonyítottuk, hogy Olaszországban a Juve a legerősebb csapat.”

Rudi Garcia, a Roma francia edzője a meccs után visszautasította, hogy a kiállításáról beszéljen. „Ez nem fontos – mondta a tréner. – Sokkal inkább a meccsről szeretnék beszélni, nagyon sok vitapont akad, de a saját hibáinkból veszítettünk, mert nem szereztünk gólt két nagy helyzetből és hátul is elkerülhető gólokat kaptunk.”

„Egyszerűen elszomorít, hogy Torinóban nagyobb lett a büntetőterület. Őszintén gondolom, hogy nem csak eredményben, de játékban is lehettünk volna jobbak. Mindkét csapat tud ennél jobban játszani. Ha nem kapunk gólt a szünet előtti hosszabbításban, akkor talán az egész meccs másként alakul” – magyarázta Garcia, aki szerint a meccs ismét rámutatott, hogy fontos lenne a technológia újítás a labdarúgásban.

„A játékvezetőkről csak azt tudom mondani, hogy itt az ideje segíteni őket. A technológia segítségével tisztázni lehetne a fantomgólokat, el lehetne dönteni, hogy kívül vagy belül történt egy szabálytalanság, és ideje lenne már segíteni őket. A huszonegyedik században vagyunk” – bosszankodott a francia szakember.

SERIE A
6. FORDULÓ
Juventus–Roma 3–2
(Tévez 27., 45. - mindkettő 11-esből, Bonucci 86. ill. Totti 32. - 11-esből, Iturbe 44.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 6 6 13–2 +11 18
2. Roma 6 5 1 11–4 +7 15
3. Sampdoria 6 4 2 7–2 +5 14
4. Udinese 6 4 1 1 9–5 +4 13
5. Milan 6 3 2 1 13–9 +4 11
6. Verona 6 3 2 1 6–5 +1 11
7. Lazio 6 3 3 11–7 +4 9
8. Internazionale 5 2 2 1 11–5 +6 8
9. Genoa 6 2 2 2 6–6 0 8
10. Napoli 5 2 1 2 6–6 0 7
11. Empoli 6 1 3 2 8–8 0 6
12. Fiorentina 5 1 3 1 2–3 –1 6
13. Cesena 6 1 3 2 5–10 –5 6
14. Torino 5 1 2 2 3–5 –2 5
15. Cagliari 6 1 1 4 7–9 –2 4
16. Chievo 6 1 1 4 5–9 –4 4
17. Atalanta 6 1 1 4 2–8 –6 4
18. Parma 6 1 5 11–16 –5 3
19. Palermo 6 3 3 6–14 –8 3
20. Sassuolo 6 3 3 3–12 –9 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik