Az Inter nem tudta megbüntetni a Roma hibáit, iksz lett a vége

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2019.12.06. 20:35
null
Az Inter és a Roma nem bírt egymással, gól nélküli döntetlen lett a vége (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 15. fordulójának nyitó mérkőzésén a listavezető Inter hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott az AS Romával.

 

OLASZ SERIE A
15. FORDULÓ
Inter–AS Roma 0–0

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A címvédő Juventus előző fordulóbeli botlását kihasználva a tabella éléről várhatta az AS Roma elleni rangadót az Inter. Problémák mind a két oldalon bőven voltak, a két vezetőedzőnek, Antonio Conténak és Paulo Fonsecának is sérülés miatt hiányzott több játékosa.

A fekete-kékek a hazai közönség előtt jobban kezdték a mérkőzést, Romelu Lukaku révén már a 7. percben előnyt szerezhettek volna, Jordan Veretout eladott labdája után azonban hiába vette célba a jobb alsó sarkot a belga csatár, Antonio Mirante nagyot védett. A folytatásban a rómaiak csak Nicolo Zaniolo lövésével veszélyeztettek, de az Inter-nevelés kísérletét Samir Handanovic könnyedén hárította.

Az első félidő hajrájában újabb római védelmi hibák következtek, ám ezeket nem tudta megbüntetni Antonio Conte csapata, Lukaku, majd Marcelo Brozovic sem találta el a kaput.

Az első játékrészhez hasonlóan a második elején is nagyon közel járt a gólszerzéshez az Inter, azonban Matías Vecino közeli kísérlete után újabb bravúrt mutatott be Mirante. Ezt követően is az Inter játszott fölényben, de sem az utóbbi időben remek formát futó Lautaro Martínez, sem más nem tudott gólt szerezni, így maradt a gól nélküli remi.

Sorozatban a negyedik döntetlenjét játszotta egymással a két csapat a Serie A-ban, ennek pedig leginkább a Juventus örülhet, amely ha szombat este nyer a Lazio otthonában, visszaveszi a vezetést a bajnokságban.

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
Szombat
15.00:Atalanta–Verona (Tv:Digi Sport2)
18.00:Udinese–Napoli (Tv:Digi Sport3)
20.45:Lazio–Juventus (Tv:Digi Sport1)
Vasárnap
12.30:Lecce–Genoa (Tv:Digi Sport1)
15.00:Sassuolo–Cagliari
15.00:SPAL–Brescia
15.00:Torino–Fiorentina (Tv:Digi Sport2)
18.00:Sampdoria–Parma (Tv:Digi Sport1)
20.45:Bologna–AC Milan (Tv:Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 15 12 2 1 31–13 +18 38
2. Juventus 14 11 3 25–12 +13 36
3. Lazio 14 9 3 2 33–14 +19 30
4. Roma 15 8 5 2 26–15 +11 29
5. Cagliari 14 8 4 2 29–17 +12 28
6. Atalanta 14 7 4 3 34–21 +13 25
7. Napoli 14 5 5 4 23–18 +5 20
8. Parma 14 5 3 6 20–18 +2 18
9. Verona 14 5 3 6 12–14 –2 18
10. Torino 14 5 2 7 16–20 –4 17
11. Milan 14 5 2 7 13–17 –4 17
12. Bologna 14 4 4 6 20–23 –3 16
13. Fiorentina 14 4 4 6 18–21 –3 16
14. Sassuolo 13 4 2 7 24–25 –1 14
15. Lecce 14 3 5 6 18–27 –9 14
16. Udinese 14 4 2 8 9–23 –14 14
17. Sampdoria 14 3 3 8 12–24 –12 12
18. Genoa 14 2 4 8 15–28 –13 10
19. SPAL 14 2 3 9 9–21 –12 9
20. Brescia 13 2 1 10 10–26 –16 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik