Serie A: Higuaín-dupla, Callejón átkot tört, nőtt a Napoli előnye

Vágólapra másolva!
2016.01.16. 22:45
null
Gonzalo Higuaín (szemben) szédületes formában, 20 meccsen 20 gól (Fotó: Reuters)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 20. fordulójában a listavezető Napoli hátrányból felállva 3–1-re legyőzte a Sassuolót, ezzel négy pont előnyre tett szert a táblázat élén. A nápolyi együttesben 26 bajnoki után betalált José Callejón, és duplázott a továbbra is bombaformában futballozó Gonzalo Higuaín.

A Juventust legyőző, míg a Romával döntetlent játszó Sassuolo úgy kezdte a Napoli elleni mérkőzést, ahogy az Inter ellen megnyert találkozót abbahagyta – értékesített tizenegyessel. A második percben Raúl Albiol buktatta a tizenhatoson belül Nicola Sansonét, a büntetőt pedig Diego Falcinelli könyörtelenül a kapuba vágta (0–1).

A Sassuolóval szemben elveszített augusztusi mérkőzés óta csak egy bajnoki vereséget elszenvedő Napoli nem sokkal később egyenlített, Lorenzo Insigne beadása után José Callejón a kapust megelőzve a kapuba csúsztatott (1–1). A Real Madrid korábbi játékosa 26 olasz bajnoki mérkőzés után volt ismét eredményes!

Az első félidő végén fordítottak a hazaiak, Marek Hamsík beadására a nápolyiak gólfelelőse, a Bayern Münchennel is szóba hozott Gonzalo Higuaín tökéletes ütemben érkezett, és öt méterről a kapuba belsőzött (2–1).

A második félidőben mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, a Napoli lezárhatta volna a meccset, míg a Sassuolo egyenlíthetett volna, végül előbbire került sor. A 93. percben Callejón nagy sprint után bent tartotta a labdát, visszagurította azt Higuaínnak, aki rövid gondolkodás után a rövid alsó sarokba lőtt (3–1). Az argentin válogatott támadó húsz forduló után húsz gólnál jár a Serie A-ban.

A Napoli győzelmével négy ponttal leszakította magáról az Intert, és biztosan az első helyről várhatja a következő fordulót.

OLASZORSZÁG, SERIE A
20. FORDULÓ

Napoli–Sassuolo 3–1 (Callejón 19., Higuaín 42., 93., ill. Falcinelli 3. – 11-esből)
KORÁBBAN
Atalanta–Internazionale 1–1 (Murillo 17. – öngól, ill. Tolói 25. – öngól)
Torino–Frosinone 4–2 (Immobile 9. – 11-esből, Belotti 37., 41., Benassi 82., ill. Sammarco 33., Avelar 74. – öngól)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 20 13 5 2 41–16 +25 44
2. Internazionale 20 12 4 4 25–13 +12 40
3. Juventus 19 12 3 4 33–15 +18 39
4. Fiorentina 19 12 2 5 37–19 +18 38
5. Roma 19 9 7 3 36–22 +14 34
6. Sassuolo 19 8 7 4 24–20 +4 31
7. Empoli 19 9 3 7 24–23 +1 30
8. Milan 19 8 5 6 25–23 +2 29
9. Lazio 19 8 3 8 23–27 –4 27
10. Chievo 19 7 5 7 25–21 +4 26
11. Torino 19 7 4 8 26–25 +1 25
12. Atalanta 20 7 4 9 21–24 –3 25
13. Udinese 19 7 3 9 18–27 –9 24
14. Sampdoria 19 6 5 8 28–30 –2 23
15. Bologna 19 7 1 11 20–25 –5 22
16. Palermo 19 6 3 10 19–29 –10 21
17. Genoa 19 5 4 10 19–26 –7 19
18. Frosinone 20 4 3 13 22–45 –23 15
19. Carpi 19 3 5 11 17–34 –17 14
20. Verona 19 8 11 12–31 –19 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik